Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 17. kedd - 19. szám - A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz):
1310 ez a legnagyobb támogatás, az egyik legnagyobb támogatási rendszer, a „Szülőföldön magyarul” program. Hiányzik nekem ennek a valamilyen összegzése. Végezetül annyit mondanék, nem vissz atérve Szávay képviselő úr mondataira, hogy egy ilyen törvénynél, törvénymódosításnál elsősorban azt kell nézni, hogy összességében milyen lehetőség állt a kormány rendelkezésére, és ahhoz képest néhány technikai jellegű pontosítás, könnyítés helyes, de ez nem teszi lehetővé, hogy akár a benne lévő hiányosságok, akár az elmaradt lehetőségek miatt támogatni lehessen. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki a vitában felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megkérdezem Zsigmond Barna Pál képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Parancsoljon, öné a szó. DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy készültem, hogy azzal zárom a beszédemet, hogy szeretném megköszönni a konstruktív hozzáállását az ellenzéknek, és valóban tapasztalható némi konstruktív hozzáállás, ugy anakkor nagyon sok a negatív megjegyzés is, amely minden valóságalapot nélkülöz. Ezekre szeretnék reagálni. Molnár képviselő úr, idézem: „a Szocialista Pártnak mindig fontos volt a határon túli magyarság sorsa”, ezzel az idézettel vagy beszéddel élt. Én em lékeztetnék 2004. december 5re, és emlékeztetnék arra, hogy megszüntették a MÁÉRTot. A MÁÉRT az a fórum, amely pontosan azt a lehetőséget biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy intézményesen beleszóljanak például a támogatási rendszerbe, javasl atot tegyenek, programokat fogalmazzanak meg és az egész folyamatot figyelemmel kövessék. Megszüntették azt a rendszert, amely a legitim fóruma annak, hogy a határon túli magyarok véleménye be legyen csatornázva a döntéshozatali mechanizmusba. Úgyhogy talá n ennyit erről. Emlékeztetem önöket a 2004es kampányra, amikor többek között olyan plakátokkal ijesztették az embereket, hogy jönnek a határon túli magyarok és elveszik a munkát. Nem kívánnék itt személyes célzást tenni, de emlékszünk még ezekre a plakáto kra. Önök voltak azok, akik a magyart a magyarral szembefordították. Soha többet ne legyen ilyen, azt kívánom. Ennek az emléke még sokakban él a határon túl. Az elmúlt nyolc év talán valamilyen formában feledtette, az elmúlt nyolc év sikeres nemzetpolitiká ja azt a szégyent, ami az egész magyarságot érte 2004ben. Utalást tett a választási rendszerre. A választási rendszer kiállta a Velencei Bizottság és a nemzetközi közvélemény próbáját is, a levélszavazási rendszer is. Éppen az előbbiekben módosítottuk két harmaddal a jogszabályt, amely még áttekinthetőbbé teszi, még világosabbá teszi a választási rendszert a levélszavazás vonatkozásában is. (11.50) Ön centralizált és pártközpontból irányított fideszes nemzetpolitikáról beszél. Ismételten szeretném felhívn i a figyelmet, hogy a határon túli magyarok elégedettek ezzel a nemzetpolitikával, visszaigazolták mind a politikai szervezetek, a politikai szervezetek 99 százaléka támogatja ezt a nemzetpolitikát, de még inkább igaz ez a civil szférára, az egyházi világr a, tehát alapvetően konszenzus van a nemzetpolitika vonatkozásában. Ez egy fontos történelmi pillanat, hogy a Kárpátmedencében a legtöbb magyar egyetért a nemzetpolitika fő irányaival. Szávay képviselő úrnak köszönöm szépen egyébként a konstruktív hozzáál lást a jogszabályhoz, de én is azt éreztem, amire Molnár képviselő úr is célzott, hogy időnként elismerően nyilatkozik a nemzetpolitikáról, másrészt meg ránk önt egy vödör sarat olyan hektikusan, hogy hol megdicsér, hol meg szembeüt, és igazából nehezen tu dok én is eligazodni, hogy mikor mond szakmailag megalapozott véleményt, és mikor hívja be a pártközpont adott utasításait, hogy akkor egy kicsit szidni kell a Fideszt, mert az mégse megy (Szávay István: Nálunk nincs olyan! Az egy másik párt!) ,