Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 16. hétfő - 18. szám - Stummer János (Jobbik) - a miniszterelnöknek - „Így akarják itthon tartani a fiatalokat?” címmel - ELNÖK: - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: - ELNÖK: - STUMMER JÁNOS (Jobbik):
1228 is vállalni kell, mert a családnak igenis otthonra van szüksége, és még akkor is nagy kockázat ez, ha az ember kismilliószor végigszámolja, hogy mire és hogyan lesz időben elég pénze. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Kérem, vegyék ész re, hogy az új lakásokat terhelő áfa 27 százalékra emelésével önök nemcsak a piacot befolyásolják, önök nemcsak az építőipart rendezik át, hanem ezzel az áfaemeléssel a reményt veszik el nagyon sok fiataltól, hogy belátható időn belül saját tulajdonú ottho nuk legyen. Lássák meg, kérem, hogy ezzel az emeléssel nemcsak a piac, hanem a családok is elbizonytalanodnak, és ez még akkor is így van, hogyha önök korábban már nyilvánvalóvá tették, hogy nem fogják ezt a bizonyos 5 százalékos időszakot meghosszabbítani . Az érintett családok nevében kérem szépen önöket, fontolják meg még egyszer a javaslatukat. Arra kérem önöket, hogy tartsák 5 százalékon az áfát, ezzel a drasztikus emeléssel ne ezeken a fiatalokon spóroljanak, ne fosszák meg őket a saját otthon megterem tésének álmától. Arra kérem önöket, teremtsünk végre egy olyan országot, ahol a fiatalok az építési telket keresik, és nem a repülőjegyet meg a londoni albérletet. Miniszter úr, várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK: Köszö nöm, Stummer képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Varga Mihály miniszterelnökhelyettes úrnak. VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Mindenekelőtt köszönöm a kérdését. Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy egy lakáshoz, egy önálló lakáshoz való hozzájutás valóban egy nagyon fontos dolog az ember életében, abban azonban vitatkoznék önnel, hogy ez csak az áfán múlike vagy sem - elég baj lenne, ha csak az áfán múlna. Szerencsére az elmúlt évek ben Magyarországon nőtt a foglalkoztatás, a fiatalkori munkanélküliség aránya 30 százalékról 10 százalékos mértékre csökkent vissza, ez pedig azt jelenti, hogy egyre több fiatal tud önállóan dolgozni, munkát vállalni, és így önálló, saját jövedelemre is sz ert tenni. Ez az alapja egyébként annak is, hogy valaki aztán egy banki hitelhez tudjon hozzájutni, mert azt azért ne gondoljuk, és sehol nincs így a világon, hogy valaki néhány havi jövedelemből tud magának egy lakást vagy családi házat vásárolni. Tehát a zt gondolom, hogy az elmúlt években jelentősen tudtunk előrelépni annak érdekében, hogy aki képes, tud és akar dolgozni, az dolgozni tudjon, el tudjon helyezkedni, önálló jövedelme legyen, és erre alapozva el tudjon indulni a saját, önálló otthon megteremt ése felé is. Ez így volt Magyarországon is. Azt látjuk a lakásépítési számokon, azt látjuk a vásárlási adatokon, hogy ez folyamatosan nő. Örülünk annak is, hogy ma már nemcsak a saját jövedelemre és a banki hitelre kell alapozni egy lakás megvásárlását, ha nem a családi otthonteremtési kedvezményre is. A képviselő úr tudhatja nagyon jól, hogy Magyarországon a népességcsökkenés egy alapvető probléma, ezt, ennek a megállítását és visszafordítását a magyar kormány összekötötte a lakásépítésekkel, egy beruházási programmal. Annak érdekében tehát, hogy a fiatalok lakáshoz tudjanak jutni, vállaltuk azt, hogy amennyiben ők vállalják gyermek felnevelését, gyermek nevelését, akkor ehhez az állam jelentős mértékű támogatást tud biztosítani. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) (18.40) ELNÖK: Köszönöm, Varga Mihály miniszterelnökhelyettes úr. Viszonválaszra van lehetősége Stummer képviselő úrnak. STUMMER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter úr, nagyon klassz kis termelési beszá molót hallottunk azzal kapcsolatban, hogy a kormány az utóbbi nyolc évben mit tett le az asztalra és mit