Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 16. hétfő - 18. szám - Hegedűs Lorántné (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Hatékonyabb és kevesebb?” címmel - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): - ELNÖK: - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter:
1216 VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is tisztázzuk, hogy amire ön hivatkozik, az a munkáltatói oldalnak egy nyilatkozata volt. A kormány ebben az ügyben még semmif éle nyilatkozatot nem tett. Azt gondolom egyébként, az helyes, hogy ha egy parlamenti ciklus, egy kormányzati ciklus után a kormány úgy dönt, hogy felülvizsgálja az állami foglalkoztatásban lévők számát. Ilyen rutinszerű felülvizsgálat egyébként minden új kormány megalakulása után történik, történt a központi közigazgatás, a minisztériumok létszámával kapcsolatban. Tehát ebben semmilyen új nincs. Egyetlenegy döntés született eddig; ha ön ezt kifogásolja, azon én csodálkozom. Az az egy döntés született, hogy a kormányzat létszámstopot rendelt el az államigazgatásban. Azt mondjuk, hogy az államapparátusnak hatékonyabbnak kell lennie, az államapparátusnak meg kell felelnie olyan minőségi elvárásoknak, amelyek szerintem a mai XXI. században teljesen magától érte tődőek. Ebben szerintem semmilyen új nincs. Annak csak örülni lehet, ha az államapparátusban lévők száma nem növekszik minden határ fölött. Megjegyzem egyébként, képviselő asszony, hogy minden nemzetközi felmérésben a szomszéd országokhoz képest - ebben mi nden szomszéd ország benne van - a magyar államapparátus mérete az ország létszámához, tehát a populációhoz és a gazdaság fejlettségéhez képest magas. Tehát ha van hol csökkenteni, akkor ebben a tekintetben itt is lehetne csökkenteni. De először föl kell m érni, hogy valóban hol van szükség ilyenfajta csökkenésre, csökkentésre. Nyilvánvalóan teljesen más az egészségügy helyzete, más az oktatás helyzete, megint más az állami szakapparátus helyzete. Ezt a munkát most fogja a kormány elvégezni. A bürokrácia mér ete egyébként, ahogy arra utaltam, az országban a középeurópai országokkal összevetve valóban magas. Ennyiről van szó tehát, képviselő asszony. Minden más kitalálás, spekuláció. Kérem, várja meg, míg ez a kormányzati felmérés megtörténik. (Taps a kormányp ártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválaszra megadom a szót a képviselő asszonynak. Öné a szó. HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik) : Miniszter Úr! Még hogy nem nyilatkozott volna a kormányzat?! Hát önmaga nyilatkozott erről a kérdésről, és egyetértőleg szólt ezen elbocsátások kapcsán! És hogy egyetlenegy döntés nem született volna?! Hát csak a mai nap, egypár órával ezelőtt legalább öt döntést hozott ez a Ház, amelyben a köztisztviselői illetményalap növelését elutasította a ko rmányzat, amiben a közalkalmazotti bértábla kiigazítását elutasította a kormányzat, amiben a felsőfokú, tehát diplomásminimálbér bevezetését elutasította a kormányzat! Ez mindmind a közszférában dolgozók helyzetének a javítása lett volna, amit mind eluta sított a kormányzat. S még egyszer: mit nevezünk mi tulajdonképpen bürokráciának? A rossz törvényeket. Kérem, ne a bürokratákat tegyék felelőssé ezért, hanem saját magukat a tekintetben, hogy ha rossz törvényeket hoznak, azokat nehéz betartani, s átláthata tlanná, értelmezhetetlenné és végrehajthatatlanná válnak a jogszabályok. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg a miniszter urat. Miniszter úr, öné a szó. VARGA MIHÁLY pénzügy miniszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sajnálom, képviselő asszony, hogy a bürokrácia méretének a további növelése mellé áll. Én azt gondolom, nem az a helyes, hogy ha a méreteket növeljük, hanem ha megpróbálunk az adófizetők pénzével minél takarékos abban bánni. Ez nem azt jelenti,