Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 16. hétfő - 18. szám - Móring József Attila (KDNP) - a belügyminiszterhez - „Milyen eredményt sikerült elérni a V4 magyar elnökség idején a migrációt érintő kérdésekben?” címmel - MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
1213 MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország egy aktív év után adta át a V4es csoport elnökségét, ami nagy kihívásokkal teli időszakban zajlott, és amelynek idejére több fontos témakört határoztak meg a négy középeurópai ország vezetői. A legfontosabb témakörök az alábbiak voltak: az EUs koordináció, vagyis a V4ek hatékonyan képviseljék a régió érdekeit a brüsszeli fóru mokon, az EUs döntéshozatalban. A regionális kapcsolatok erősítése ebben a tekintetben a V4ek fővárosait összekötő közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A „Digitális Visegrád” program, mely egyes térségek versenyképességének javítását tűzi ki célul fia tal, kreatív vállalkozók bevonásával. Fontos volt a magyar V4es elnökség időszakában Visegrád értékközösségének globális megjelenítése. A visegrádi négyek magyar elnökségének egy éve alatt 200 politikai konzultációt, illetve a nagykövetségek bevonásával v ilágszerte 250 rendezvényt tartottak. Összegzésképpen elmondható, hogy a legfontosabb kérdésben a V4eknek igaza lett: a kontrollálatlan migránsbeáramlással szemben biztosítani kell az Unió jövőjét. A migrációhoz kapcsolódva a cél továbbra is az, hogy egés z Európa egységesen gondolkozzon az országok védelméről és a belső határok átjárhatóságáról. A határvédelemmel összefüggésben a visegrádi országokon kívül eddig is segítséget nyújtottunk más országoknak. Most lehetőség nyílik arra, hogy Albániának és Boszn iaHercegovinának tehessük meg ezt. Tisztelt Államtitkár Úr! A KDNP frakciójának nevében elmondhatom: külön öröm számunkra, hogy Magyarország egy erős, dinamikus együttműködést tudott átadni július 1jétől a soron következő szlovák elnökség részére. Ezzel kapcsolatban kérdezem tisztelettel államtitkár urat: milyen eredményt sikerült elérni a V4 magyar elnökség idején a migrációt érintő kérdésekben? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Or szággyűlés! Az interpellációra Kontrát Károly államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország 2017. július 1jén vette át a visegrádi csoport soros elnöki tisztségét, az azóta eltelt közel egy évben folytatni tudtuk a hagyományosan kiváló együttműködésünket, és ezt tovább erősítettük mindannyiunk számára kulcsfontosságú célkitűzéssel, hogy az illegális migránsok beáramlását mind regionális együttműködéssel, mint pedig uniós erőfeszítések által már az Unió területén kívül megállítsuk, és a külső határok védelmével együtt megelőzzük a válsághelyzetek kialakulását. A migráció és a határvédelem kérdései több találkozó programját is meghatározták. Számos alkalommal sikerült erős, közös visegrádi álláspontot megfogalmaznunk, amelyet az Európai Unió fórumain is hatékonyan és közösen képviselhettünk. A magyar elnökségi évben számos magas szintű találkozót rendezt ünk, a belügyminisztériumi egyeztetések mellett találkoztak a visegrádi országok határrendészeti, migrációs, valamint polgári védelmi szervezeteinek vezetői is. Büszkeségre ad okot, hogy ezeken nem kizárólag a visegrádi négyek képviselői vettek részt - és ez munkánk elismerése is , hanem munkánkban közreműködött Bulgária, Románia és Japán is. Szakértői szinten is rendkívül aktív évet zártunk, a 2017. júliusi V4 plusz Izrael miniszterelnöki csúcstalálkozón támogatást nyert a terrorellenes együttműködés foko zása, ennek megfelelően létrejött a Terrorelhárítási Központ igazgatásával egy terrorellenes munkacsoport. Emellett vízügyi területen is sor került szakértői találkozóra a visegrádi országokkal, valamint Bulgária és Románia részvételével. A V4országok főv árosai közúti összeköttetésének fejlesztése a magyar fél számára fontos célkitűzés, a meglévő autópályák országhatárokig való kiépítése elsődleges közútfejlesztési célunk.