Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 19. hétfő (268. szám) - Vágó Sebestyén (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mennyire számítanak a törökbálintiak jogos követelései?” címmel - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
68 a nyilatkozatuk, az ítélet felolvasása ellenére vizsgálják meg, hogy törvénysértő plakátkihelyezés történte. Várom válaszát. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A választ, mint már említettem, Dömötör Csaba államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr! DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Először is szeretném felhívni rá a figyelmét, hogy ebbe n a kérdésben a Fidesz mint párt és nem a kormány az illetékes. Őket is meg lehet kérdezni, de nem az itteni műfaj ennek a legmegfelelőbb műfaja, mert itt a kormányt lehet kérdezni. Ettől függetlenül azt szívesen elmondom önnek, amit már egyébként a nyilvá nosságból is tudni lehet, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az illetékes hatóság már valóban megvizsgálta az ügyet - talán erre utalt , és azt állapította meg, hogy jogszerű a szerződés, azzal a céggel egyébként, amellyel önök is kötöttek korábban , a baloldali kormányzás alatt szerződést. Azt állapította meg a hatóság, hogy a Fidesz és az Odex a törvényi előírások maradéktalan betartásával jártak el a szerződés megkötésekor. Ez egy múlt heti állásfoglalás. Azért is furcsa a felvetése, mert van önök nek egy miniszterelnökjelöltjük, és neki egy tanácsadója, aki egyébként médiajogász, ő szintén arról nyilatkozott, hogy a Fidesz szerződése jogszerű. Ilyen körülmények között aztán két eset lehetséges: lehet, hogy önt félretájékoztatták - tekintve az MSZPben uralkodó összevisszaságot, ez egyáltalán nem lenne meglepő, valószínűleg nem nézték meg rendesen a jogszabályokat , de az is lehet, hogy ön is nagyon tisztában van a tényekkel, de azt gondolja, hogy bármilyen okból kifolyólag félre lehet vezetni a ny ilvánosságot. Az egyik forgatókönyv rosszabb, mint a másik, ezért a magunk részéről nincs is több hozzáfűznivalónk. Köszönöm, hogy meghallgatott. Vágó Sebestyén (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mennyire számítanak a törökbálintiak jogos követelései?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Vágó Sebestyén képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejleszté si miniszterhez: „Mennyire számítanak a törökbálintiak jogos követelései?” címmel. Vágó Sebestyén képviselő úré a szó. Parancsoljon! (17.10) VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint bizonyá ra tudja, Törökbálint olyan különleges közlekedési csomópontban van, amely hazai viszonylatban egyedülálló, néhány négyzetkilométernyi területen három autópálya és egy vasúti fővonal keresztezi egymást: a település szélén egy autópálya és egy autóút találh ató, az M1es és az M0s, egy pedig keresztben szeli át, az M7es, amely többek között igen nagy por- és zajterhelést jelent a település mintegy 14 ezer lakosa számára. Ennek a problémának az enyhítésére városi civilek aláírásgyűjtésbe kezdtek, és petíciój ukat, 1713 aláírással ellátva, jogos követeléseikkel eljuttatták az ön minisztériumába 2014 nyarán. A témában már írásbeli kérdéssel is fordultam önhöz, konkrétan az államtitkár úr adta meg erre a választ, amely elég semmitmondónak tekinthető, miszerint ké szül zajszintmérés, és ennek