Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 21. szerda (270. szám) - Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!” című politikai vita - ELNÖK: - DR. ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
269 Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Én ezzel szerettem volna hozzájárulni ehhez a vitanap hoz. Nagy valószínűséggel ebben a négyéves ciklusban már nem fogok többször felszólalni. Örültem ennek a négy évnek, viszontlátásra. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A kormány nevében államtitkár úr jelentkeze tt szólásra. ÓnodiSzűcs Zoltáné a szó. Parancsoljon! (13.30) DR. ÓNODISZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Azért kértem szót, mert a képviselő úr engem megszólított. Nagyon korrekten citált számokat, én pedig ehhez szeretnék adni még egykét pluszinformációt azért, hogy a teljes képet lássuk itt a Házban. Azt gondolom, azt senki nem vitatja, hogy az alapellátásban dolgozók életkora növekszik, de nyilván hozzá kell tenn ünk azt is, hogy egész Európában ezzel a ténnyel kell szembesülni. Az alapellátásban dolgozó orvosok életkora Németországban még a miénkénél is rosszabb, úgyhogy ez egy általános európai tendencia, ez nemcsak magyar sajátosság. Azt gondolom, igen, lehet az t mondani, hogy keveset tettünk, de mégiscsak bevezettünk két intézményt, ami korábban nem volt. Az egyik a letelepedés intézménye, amit lehetett támogatásként igénybe venni, a másik pedig a praxisvásárlásra igénybe vehető összegek intézménye. Ez korábban nem működött, 2010 után kezdődött ennek az intézménynek a működtetése. Való igaz, hogy egy ideig nem tudtunk áttörést elérni, azonban 2017ben meg lett duplázva az az összeg, amit lehetett pályázni akkor, ha valaki le akart telepedni egy új praxisban. Ez v alóban olyan jól sikerült, hogy év közben kétszer kellett megemelnünk azt a keretet, amelyet le lehetett hívni az orvoskollégáknak. Úgyhogy már ott tartottunk, hogy november végén kellett extraforrásokról gondoskodni, mert olyan sikeres volt a pályázat. Ső t, azt tudom önnek mondani, hogy a 2017ben elnyert összegek egymagában több mint az előző három év összesen. Azt gondolom, ezen az úton tovább kell menni. Persze, abban igaza van, képviselő úr, hogy ez nem csak pénzkérdés, nyilván az alapellátás jövőképet nem csak pénzzel kell tudni megfogalmazni. Számonkérte rajtunk azt, hogy vajon az elesettekkel akarunke külön foglalkozni. Hadd legyek arra büszke, hogy Magyarországon folyt egy svájci alapból finanszírozott modellkísérlet, ahol 24 praxis állt össze 4 pr axisközösségbe. Igen hátrányos helyzetű helyekről beszélek, Berettyóújfalu, Jászapáti, Borsodnádasd és Heves. Azt kell mondjam, hogy az eredményekkel mind a WHO, mind a svájci állam elégedett volt, úgyhogy ennek hatására már ebben az évben van lehetőség új abb 6070 közösség létrehozására. Ettől is azt várjuk, hogy azok a térségek, amelyek egyébként nem vonzóak egyegy önálló háziorvos számára, de közösségként vonzókká tudnak válni, azt reméljük, tudunk nyújtani számukra valami olyasmit, amit korábban nem ka phattak meg. Gondolom, azzal is egyetért képviselő úr, hogy teljesen másra van szükség Jászapátiban meg az V. kerületben, ha alapellátásról beszélünk. Nem ismerek olyan uniformizált megoldást, amely mind a két helyen megfelelő lenne. Én azt tudom önnek mon dani, hogy a modellkísérlet jól sikerült, és ezt szeretnénk elterjeszteni önkéntességi alapon olyan helyeken, ahol érdemes ezzel a módszerrel élni. Még annyit hadd tegyek hozzá, mert tényleg korrekt volt a számtan, hogy ebből a bizonyos 350 praxisból, amel y üresen áll, közel 200 olyan van, ahol már nem is lehetne a lélekszámok miatt önálló praxist működtetni. Sajnos azzal kellett szembesülnünk, hogy volt olyan háziorvos, aki el akart menni, le akart telepedni ezekre a helyekre, és miután az önkormányzat job ban járt helyettesítéssel, elküldte a fiatal kollégát, nem volt hajlandó vele szerződést kötni. Azt gondolom, ebben közös felelősségünk lesz majd a jövőben, hogy ilyenek ne tudjanak előfordulni.