Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 20. kedd (269. szám) - A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben című határozati javaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
106 igazságszolgáltatá s függetlenségét veszélyeztető reformjavaslatokat nyújtanak be, és fogadnak el. Ez zajlik most ott, és erre reagál az Európai Unió. De nézzük azt, hogy mi jellemző még egyébként ezekre a rezsimekre! Az - és ezt is, még egyszer mondom: ma már tudományos mun kák dolgozzák fel , hogy egymás védelmében lépnek fel az ENSZben és más nemzetközi fórumokon is azért, hogy ezeket a törekvéseiket ott meg tudják védeni. Azaz egységfrontba tömörülnek azok az államok, amelyek ezeket az autokratikus folyamatokat lejátsszá k a saját országukon belül, és közösen gyakorolnak nyomást az európai és a világszervezetekre, a nemzetközi jogi fórumokra azért, hogy egyébként ott a nemzetközi jogot, az európai jogot ne tudják érvényesíteni velük szemben. Ez történik most, és ennek talá n a legeklatánsabb példája ez a javaslat, amit ma tárgyalunk. Magyarán, arra használják fel a magyar parlamentet, hogy erőt demonstráljanak az Európai Uniónak a lengyelországi autokratikus törekvések védelme érdekében. Szeretném mondani, és talán ezzel az előterjesztők is egyetértenek, hogy az Európai Unió nemcsak egy gazdasági közösség, hanem egy értékközösség is. Az értékeknek pedig igenis része a jogállam eszméje. Ráadásul az Európai Uniónak az egyik felvállalt törekvése az, hogy az európai békét biztosí tsa. Az európai békét akkor lehet biztosítani, ha az államok és nem az Európai Unió nem él vissza hatalmával, nem hozza az állampolgárait kiszolgáltatott helyzetbe, megtartja a fékek és ellensúlyok rendszerét saját államán belül, megtartja a jogállami elve ket és a demokratikus normákat. Lengyelországban ma ennek az ellenkezőjének lehetünk tanúi, ahogy Magyarországon is, és ilyen szempontból, minthogy - még egyszer mondom - ezt most már kezdik feltárni, hogy mik ezeknek a rezsimeknek a jellemzői, bizonyos sz empontból értem, hogy miért van itt előttünk ez a javaslat. Ma Magyarország autoriter kormánya egységfrontba tömörül Lengyelország autoriter kormányával, és ez nem a két népről szól. Még egyszer mondom: a két népet önök paravánként tolják maguk előtt, ráju k hivatkoznak, de egyébként a két nép barátságának, a két nép érzületének és őszintén remélem, hogy a két nép jövőjének sincs semmi köze ahhoz, ami itt ma folyik, és ami Lengyelországban ma kormányzati szinten folyik. Szeretném azt is mondani, tisztelt kép viselőtársaim, hogy a magyar és a lengyel autokratikus törekvéseket, a jogállam megkérdőjelezését, a fékek és ellensúlyok lebontásának folyamatát, vagy éppen, hogy konkrét legyek, az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértését elsősorban nem a kárhozt atott brüsszeli bürokraták és nem is Soros György ítélik el leginkább vagy legélesebben, hanem a tagállamok nemzeti kormányai. Például Németországé, ahol konzervatív vezetés van több mint egy évtizede; na meg az ENSZ parlamenti közgyűlésének a bizottságai. Talán az elgondolkodtató kéne hogy legyen mind államtitkár úr, mind az előterjesztők számára, hogy elsőként nem Brüsszel emelt kifogást ezek ellen, nem Brüsszel kifogásolt sem Magyarországon, sem pedig Lengyelországban. Elsőként bizony a tagállamok nemzet i kormányai tették ezt meg. Méghozzá olyan nemzetek kormányai, amelyekkel Magyarország, ha jól tudom, baráti kapcsolatban áll. Németország, úgy tudom, hogy az egyik legfontosabb partnere mind politikai, mind gazdasági értelemben Magyarországnak. De mondhat nék más államot, vagy mondhatnék tengeren túli államot, az Egyesült Államokat, ahol szintén ezt megtették, mind a magyar, mind a lengyel törekvésekkel szemben. Éppen ezért tehát, tisztelt képviselőtársaim, arra hivatkozni, hogy Brüsszel túllépi a hatásköré t, és ez az egész cirkusz, ami ma itt megy, ez ezért történik, és ennek az ellentételezéseként, ellensúlyozásaként nyújtották be ezt a javaslatot, ez egész egyszerűen nem állja meg a helyét. Mert ha Brüsszel nem tenné, akkor tenné egyébként a világ demokra tikus része, úgy egységesen. Tudom, hogy vannak ezekben az államokban más vélemények. Nagyon erős kisebbségben hallani más hangokat is, de nagyítóval kell keresni, hogy az önök médiájában meg lehessen jelentetni egyegy véleményt, ami az általam most elmon dottakhoz képest más, és az önök álláspontját tükrözi. Sajnos, ma ott tartunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy azok a tanulmányok, amelyek a XXI. századi autokráciák természetrajzát elemzik, azoknak szerves része Magyarország; szerves része