Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 18. hétfő (238. szám) - Demeter Márta (LMP) - a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez - „Letelepedési kötvények: Ki áll a pénzmosó hálózat mögött?” címmel - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (LMP):
87 veszteséget okozott ez a konstrukció, ami most már elérheti a 14 milliárd forintot is. Tehát ez az üzlet nem Magyarország érdeke. Ez az üzlet végtelen összefonódásoktól terhelt. Ez egy pénzmosási konstrukció, amely súlyos bizt onsági kockázatokat hordoz magában, hiszen nem ellenőrizték le érdemben azokat, akik megvásárolták és megkapták ezt a letelepedési engedélyt, továbbá öt év lejártával, a pénz visszafizetése során a haveri offshore cégek akár el is tűnhetnek az ügyfelek pén zével, és ennek a sara megint csak Magyarországra hullik majd vissza. Tehát pontosan látszik, mi hogyan működik a Fidesznél. Az a szokás, hogy ha valaki pénzt akar szerezni, akkor neki vagy erre a konstrukcióra konkrétan írnak egy törvényt. Vajon miért buj kál Rogán Antal? Miért nem válaszol? Tehát továbbra is fenntartom a kérdéseimet. Hogyan lehet, hogy olyan offshore cégeket, amelyek több mint 100 milliárdot kaszáltak ezen az üzleten, mindössze egy nappal azelőtt hoztak létre, hogy Rogán Antal benyújtotta a törvényjavaslatot, és ugyanazon a héten három ilyen cég is alakult? Hogy lehet az, hogy az egyik cég hatósági iratait négy nappal előbb hagyta jóvá a Gazdasági bizottság, mint ahogy azokat egyáltalán kiállították volna Liechtensteinben? Végül az utolsó, egyben legfontosabb kérdésem: az offshore cégek azért tudhattak előbb a konstrukció létrehozásáról, mint akár maga az Országgyűlés, mert Rogán Antal és köre áll az egész mögött? Várom válaszát. ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Dömötör Csa ba államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön talán a bevándorlás szót említette. Ezzel kapcsolatban azért hadd jegyezzem meg, hogy ön ott hagyott egy olyan pártot, amely támogatja a bevándorlást, hogy helyet foglaljon egy olyan pártban, amely szintén támogatja a bevándorlást. Ami a konkrét kérdést illeti, ön azért rossz helyre címzi ezt a kérdést, mert szeretném önnek elmondani, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem foglalkozik a letelepedési kötvények ügyével, és nem is foglalkozott. De hogy mégse üljek le dolgavégezetlenül, ezért szeretném önt arról tájékoztatni, mert ezek szerint nem tudja, hogy erről a programról a döntést az Ors zággyűlés Gazdasági bizottsága hozta meg, ezért arra szeretném önt biztatni, hogy kérdezze meg az új frakciótársait arról, hogy amikor a Gazdasági bizottságban ennek a programnak a vitája volt, akkor miért nem tettek módosító javaslatot, vagy miért nem eme ltek egyáltalán kifogást. Szeretném azt is elmondani önnek, hogy a letelepedésikötvényprogram fontos szerepet játszott a magyar gazdaság finanszírozásában, mégpedig egy olyan időszakban, amikor a magyar gazdaság még gyengébb lábakon állt. Sokkal kevesebb kamatot kellett kifizetni. Ön rosszul tudja, amit tud. Sokkal kevesebb kamatot kellett kifizetni, mint a szokásos devizakötvények esetében. S mivel most már a magyar gazdaság erősebb lábakon áll, ezért ezt a kötvényprogramot ki lehetett vezetni. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválaszra megadom a szót Demeter Márta képviselő asszonynak. DEMETER MÁRTA ( LMP ): Államtitkár úr, Rogán Antal nyújtotta be a törvényt, Rogán Antal volt az e lnöke a Gazdasági bizottságnak, ő hordta be oda ezeket a cégeket és döntött, valamint az ő ismerősi köre tűnik fel léptennyomon ezekkel a cégekkel kapcsolatban. Nem igaz, hogy ez a konstrukció bármiben szolgálná a magyar állam érdekeit. Ez egy veszteséges konstrukció. Maga az Államadósság Kezelő Központ volt az, amely 1,2 milliárdos veszteséget már nekem leírt a válaszában most, hogy ez az állam vesztesége. Egyébként meg folyamatosan titkolóznak az ügyben, az Államadósság Kezelő Központ bizonyos adatokat n em ad