Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 16. hétfő (246. szám) - Szilágyi György (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Elszabott vagy inkább elszabotált nemzeti kéményseprés?!” címmel - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
728 A kérdésre még egyszer válaszolva: a kormány támogatja (Közbeszólás az MSZP soraiból: És mi van Farkas Flóriánnal?) a kárrendezésben a fiatalokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Megkérdezem Budai Gyula képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. BUDAI GYULA ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy e z minden idők legaljasabb bűncselekménye, amit az MSZP és a DK együtt követett el. Ugyanis a Czeglédy Csaba által működtetett bűnszervezetnek sokkal fontosabb volt az állam megkárosítása és a kampánypénzek összegyűjtése, mint azoknak a károsult diákoknak a kifizetése, akik a mai napig futnak a pénzükért. (Dr. Szakács László: Budai, te olyan szépen beszélsz, gyere el velem a quaestorosokhoz, biztos meg tudod őket győzni!) Én azt gondolom, hogy válaszában egyértelműen megválaszolta azt a kérdést, hogy igenis, a kormány teljesíteni fogja ezt a kérést. Köszönöm szépen. Elfogadom a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Szilágyi György (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Elszabott vagy inkább elszabotált nemzeti kéményseprés?!” címmel Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi György, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: „Elszabott vagy inkább elszabotált nemzeti kéményseprés?!” címmel. Szilágyi György képviselő urat illeti a szó. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Közel másfél évvel azt követően, hogy önök a katasztrófa védelemhez delegálták a ma még kötelező lakossági kéményseprést, úgy tűnik, hogy a BMOKF kéményseprőipari szerve a feladat súlya alatt kapitulált, hiszen a napokban a belügyminiszter által benyújtott törvénymódosítás nyílt beismerése annak, hogy a kormány által kijelölt szerv nem tudja ellátni a lakosság élet- és vagyonvédelme érdekében szükségesnek ítélt feladatokat. Úgy tűnik, hogy a kormány a törvénymódosítással nem ellátni akarja az élet- és vagyonvédelmi feladatait, hanem adminisztratív eszközökkel so kkal inkább megszüntetni akarja magát a feladatot, ami szembemegy a józan ésszel. A módosítással önöknek kizárólag egy céljuk van: a felelősséget kívánják áthárítani a magyar emberekre. A módosítás indoklásában csak egy igen izzadságszagú, értelmezhetetlen magyarázkodásra futotta önöktől, miszerint: „E kötelezettség az ingatlanhasználónak adminisztrációs és időbeli terhet jelent. E lakossági teher megszüntetése érdekében indokolt az egylakásos lakóépületeknél, azaz a családi házak esetében a rendszeres sorm unka helyett a megrendelésre történő munkavégzést bevezetni.” Önök kormányon vannak, és úgy kormányoznak, hogy nincsenek tisztában a mai magyar valósággal. A kötelező kéményseprési ellenőrzés mellett 2015ben a régi rendszer szerint 11, 2016ban még mindig a kötelező rendszer mellett, az önök által felállított új rendszerben több mint a duplája, 28 sajnálatos haláleset történt az országban.