Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 16. hétfő (246. szám) - Sallai R. Benedek (LMP) - a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterhez - „Ki fizeti a paksi késést?” címmel - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
725 megalapozza a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy ez a legolcsóbb energiatermelő egység, amit illik, il letve érdemben meg is kell építeni. Amit még elmondhatok, hogy az engedélyezésre 300 engedély áll rendelkezésre, amit eddig megszereztünk, érvényes környezetvédelmi telephelyengedélyünk van. Ezeknek az engedélyeknek a megszerzése, hogy mikor vált jogerőssé az az ütemezéshez képest, igen, mert be is számítottuk azt is, hogy mindenki a jogerősségét meg fogja első lépcsőben, második lépcsőben támadni, ez be is következett, de úgy volt figyelembe véve, hogy mikor kell. Ennek függvényében volt az első időpont me ghatározva. A csúszás egyértelműen a brüsszeli engedélyezés időeltolódása. 16 hónapig tulajdonképpen standstill állapot volt bevezetve, amikor nem lehetett kifizetéssel járó munkákat végezni, így értelemszerűen, ha nincs kifizetés, akkor nem lehet szerződé st se kötni, hisz ki az, aki majd arra vállalkozik, hogy ingyen dolgozik nekünk; tehát egyértelműen a 16 hónap. Amit bejelentettünk dátumokat, a 202526ot, a kereskedelmi gépekké történő nyilvánítás, az egy hosszú folyamat eredménye, amikor elkezdjük az ü zembe helyezést, és az üzembe helyezés végét, amikor minden próbát elvégeztünk a blokkokon, százszázalékos üzemi gépekké lehet nyilvánítani… - akkor lehet egyébként kereskedelmi gépekké nyilvánítani, tehát ez a legutolsó fázis. Azt is többször elmondtuk, h ogy a brüsszeli csúszást mindenféleképpen próbáljuk behozni, lehetőségünk van a határidők módosítására, és még esélyünk van rá, hogy ebből az egy évből még sikerül minél több időt visszanyerni. A döntés, amikor a szerződésben rögzítve lett az ár, és amit B rüsszel jóváhagyott, az 12,5 milliárd euró, az uniós költségvetésben is a vizsgálat eredményeként egyértelműen ezzel a költséggel állapította meg Brüsszel, hogy még ezzel az árral is rentábilis, profittermelőképes a két új blokk, és egyértelműen azt tudju k mondani, hogy azzal a kitettséggel, amit a múltkor is említettem, hogy Magyarország importja jelenleg is 30 százalék fölött van, a paksi blokkok 30 százalékát tudják előállítani a magyar pillanatnyi termelésnek, tehát még jelentős lehetőségünk van arra, hogy egyéb energiahordozókat is bekapcsoljunk a rendszerbe. Itt említettem korábban is a megújulókat és a szenet, hisz ahogy a két erőmű párhuzamos üzeme közel tíz évig várható, utána az 14. blokk leállításra kerül, és akkor megint energiahiány van. Tehát Paks megépítése egyértelműen garanciája a rezsicsökkentésnek, hisz 3638 forint között adjuk a villanyt, Németországban ez 90 forint. Tehát a versenyképes ipar csak olcsó energiával tud működni, ha van versenyképes ipar, növekszik a foglalkoztatás, a bére k és a fogyasztás, van jövőképe az országnak és a benne élőknek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megköszönöm miniszter úr válaszát. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a miniszteri választ. Öné a szó. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Elnök úr, sajnos nem tehetem, hiszen gyakorlatilag a kérdések mögül némileg kibújva másra ad választ. Nem az szerepelt a kérdések között, hogy a hat kérdésre milyen választ adott Brüsszel. Nyilvánvalóan, ha önök, illetve a magyar kormány hazudik a számokk al, és nem valós költségeket állít be a beruházásba, akkor hamis számok alapján Brüsszel mondhatja azt, hogy az jó. De mindaddig, amíg nem számolják rá konkrétan a hulladékkezelés költségeit, annak az őrzését és minden ezzel kapcsolatos költséget, addig ez ek valótlan számok. Önnek tudnia kell, hiszen ezzel foglalkozott egész életében, a mai napig nincs megoldva a hulladékkezelés, ezért ennek nem is tudják jól becsülni a költségeit, ezért valós számokat nem is tudnak ebből prezentálni. Olcsódrága vonatkozás ban Ausztriára is mondta, hogy gyakorlatilag más szempontból támadta. Egyet ön is tud tökéletesen: Ausztria atomellenes, és nyilvánvalóan egy felelős kormánynak ilyen biztonsági kockázatot nem szabad felvállalnia.