Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 9. hétfő (245. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
680 Nem is tudom, hogy egy miniszter vagy egy kormánytag hogyan képes nyugodtan álomra hajtani a fejét, mert az az egyébként visszataszító esemény és jelenségsorozat is előfordult, hogy a Baj naiidőszakban, tehát egy gazdasági vészkorszakban nem került sor ennyi kilakoltatásra és ilyen végrehajtói kegyetlenségre, mint most, napjainkban. Csak az elmúlt két hét „terméséből” csemegéztek azok a devizások, akik a standunknál megtiszteltek bennünket : kéthetes pici babával és 18 hónapos kisgyerekkel tettek ki egy családot a fővárosban, szintén kétgyerekes családot lakoltattak ki a XI. kerületben, a múlt héten Csömörön tettek ki az otthonából egy családot, hétfőn pedig Pécsen lesz egy olyan kilakoltatá s, ahol egy anyukáról és beteg gyermekéről van szó. Mindez tökéletesen bizonyítja számomra, hogy az a társadalmi védőháló, ami még azért nyomokban megvolt az utóbbi egykét évtizedben, lényegében semmivé foszlott, és előállt az az elképesztő helyzet, hogy egyegy hiba vagy akár hiba elkövetése nélkül is bármely magyar család kerülhet hasonló helyzetbe. Ez önmagában katasztrófa, ez egy nagyon nehezen kezelhető helyzet, de az igazi katasztrófa akkor következik be, amikor itt a kormányzat képviselői azt mondjá k, hogy ők ezt a problémát megoldották, azt mondják, hogy megmentették az érintett embereket, kiplakátolják óriásplakátokra - akkor még ez nem volt egy tiltott vagy tiltandó forma , hogy elszámoltatják a bankokat. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az egész rendszer úgy lett finomhangolva, olajozva, hogy mindenben a végrehajtónak, a kereskedelmi banknak kedvez, és tulajdonképpen alig valamiben a családnak. Még most is hozzák hozzánk azokat a bírósági döntéseket, azokat az innen érkező híreket, amelyek értelm ében 3 millió forint munkadíjat ítéltek meg bankjogásznak hasonló esetben. Tehát milliós bankjogászi illetmények röpködnek, miközben a családokat adott esetben egy ötmilliós tartozásért dupla behajtással, 33 milliós tartozással vegzálják. Ez egy állítólago s tartozás, nyilvánvaló, hogy ezt mi soha nem fogjuk valósként elismerni, de a jelenlegi kormány helybenhagyta azt a rendszert, amelynek értelmében ezt meg lehet csinálni Magyarországon, és még mindig jóval százezer fölött van azoknak a száma, akik legaláb b 90 napos elmaradással bírnak, tehát bizony a bárd ott lóg a fejük fölött. Neogrády Dezső, az egyik szintén devizahitelezés által érintett polgár küldte el számunkra, igen, azt a hasonlatot, amely egyébként teljesen képszerű, hogy ha valaki egy hűtőt vásá rol, bármelyik képviselő, és az áramütést okoz a családban, vajon az eladó tartozike a kártérítéssel, vagy pedig azt mondják, hogy senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy vegyen hűtőszekrényt. A helyzet az, hogy ez a kép tökéletesen jellemzi a ko rmányzati hozzáállást is. Még most, az utóbbi egykét hétben is államtitkári, miniszteri szinten kaptam olyan választ, hogy nem tartottak pisztolyt ezen emberek fejéhez. Való igaz, nem, de arról sem szóltak nekik, hogy milyen undorító összejátszás valósul meg Magyarország kormányai - és nemcsak a mostani, hanem az előzőek , illetve a kereskedelmi bankok között, hogy hogyan hagyják helyben ezeket a fogyasztóvédelmi visszaéléseket és hiányosságokat, és hogyan teszik ki több százezer honfitársunkat annak, hog y úgy kell álomra hajtaniuk a fejüket, hogy dolgozó emberekből lehet, hogy szociális transzferre szoruló segélyezettek, hajléktalanok lesznek, akik elveszítik családtagjaikat, elveszítik a jövőbe vetett hitüket. Egy tisztességes kormány ezt nem hagyhatja, nem hagyná szó nélkül. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Magyar Levente államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő úr! Tisztelt Ház! A devizaadósság csapdája egy olyan gyalázatos öröksége a 2000es évek szociálliberális kormányainak, amelyet a mai napig nem sikerült teljes mértékben kihevernie az országnak, és nyilvánvalóan ez e gy rendkívül