Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 4. szerda (244. szám) - A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - BARTOS MÓNIKA (Fidesz):
585 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Köszöntöm képviselőtá rsaimat. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat, azonban Szabó Timea képviselő asszony, aki jelezte felszólalási szándékát, nem tartózkodik a teremben, így nem áll módomb an megadni a szót. Természetesen, ha megérkezik, majd gombnyomással lesz lehetősége álláspontját kifejteni. Tisztelt Országgyűlés! Most az előre bejelentett felszólalók közül megadom a szót Bartos Mónika képviselő asszonynak, Fideszképviselőcsoport. Paran csoljon! BARTOS MÓNIKA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim tudják, hogy én a Fenntartható fejlődés bizottságának is tagja vagyok, és ha a fenntarthatóságról beszélünk, fontos hangsúly oznunk a negatív folyamatok megállításán és azok lassításán túl az alkalmazkodás jelentőségét. Vitathatatlan tény, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásai már napjainkban is érzékelhetőek. Számos egészségre, környezetre gyakorolt hatását mindannyian a bőr ünkön érezzük. Nyáron is megszenvedtük azokat. Egyre több az extrém időjárási esemény, és egyre gyakoribb és hosszabb az aszályos időszakok száma. Ez pedig a mezőgazdasági termelés kockázatát növeli, és nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók megélhetését, hane m az élelmiszerellátás biztonságát is fenyegeti. Hiszen mindezek az események drámai terméscsökkenést eredményezhetnek. Az öntözés az egyik legjobb és leghatékonyabb módja az alkalmazkodásnak. Ezért örülök annak, hogy az előttünk fekvő, a belügyi feladato kat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, ahogy ezt államtitkár úr is elmondta, több olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek a mezőgazdasági vízhasználat tárgykörét érintik. Jelenleg 100 ezer hektáron van öntözéses művelés, ezt igyekszünk 300 ezer hektárra növelni. Ez még mindig nem nagy szám, ha figyelembe vesszük, hogy korábban már elértük a 360 ezer hektárnyi nagyságot. Segítenünk kell a gazdálkodókat abban, hogy a termelés biztonsága érdekében, mindannyiunk élelemmel való ellátásának biztonsága érdekében jobban tudjanak alkalmazkodni az extrém időjárási jelenségekhez, környezeti változásokhoz, így az aszályhoz is. Az előttünk fekvő javaslat elsősorban a bürokrácia csökkentésével hozza helyzetbe az öntözéses gazdálkodást fo lytatókat, valamint egy döntéstámogató rendszer felállításának lehetőségét teremti meg. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a javaslat célkitűzéseinek megfelelően 2019től a vízjogi engedélyezés területén megvalósul a teljes átállás az elektronikus ügyintézésre. Elektronikus lesz a kérelmek benyújtása, a szakhatóságokkal történő kapcsolattartás, és a határozatok is elektronikus úton kerülnek majd közlésre, ami az egyszerűség és a gyorsaság mellett költséghatékony is. Az intézkedések lehetővé teszik, hogy már 2018tól igazgatásiszolgáltatásidíjmentes legyen a vízkivételt biztosító vízi létesítmények és az öntözési berendezések vízjogi engedélyezési eljárása. Ez a kitermelt vízmennyiség függvényében 72 ezer forinttól akár 630 ezer forintig terjedő d íjfizetési megtakarítást jelent. Ezen kívül további megtakarítások érhetők el majd a tervezői díjak, az engedélyeztetés és a vízkészletjárulék estében bevezetendő észszerű módosításokkal. Az anyagi könnyítéseken túl az elektronikus ügyintézést biztosító VI ZEK keretrendszer úgynevezett döntéstámogató rendszere nagyban könnyíti majd az öntözni kívánó gazdálkodók munkáját. Hiszen elég lesz megadni a parcellaadatokat és a tervezett öntözni kívánt növényi kultúra jellemzőit ahhoz, hogy a rendszer az Országos Víz ügyi Főigazgatóság, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet által szolgáltatott vízrajzi, illetve földtani adatok alapján elvégezze a szükséges gazdaságossági számításokat, és jelezze, hogy megvalósíthatóe az öntözőrendszer, továbbá mekkora a beruházás megtérülésének időtartama. (11.10)