Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 3. kedd (243. szám) - Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
513 Tisztelt Országgyűlés ! Magának az ügyvédi tevékenységről szóló törvénynek a hatálybalépést megelőző módosítását teszi szükségessé többek között az azt megelőzően elfogadott, de egy időben, 2018. január 1jén hatályba lépő egyes törvényekkel való összhang megteremtése. A megvál tozó eljárási környezetre, így az új Pp.re, a közigazgatási perrendtartásról, illetve az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésére tekintettel szükséges egy arra vonatkozó átmeneti szabály beiktatása, amely alapján a 2018. januá r 1jét megelőzően hatályos jogszabályok alapján folytatott, a 2018. január 1jét követően folyamatban lévő eljárásokban az e törvényekben nem szabályozott és nem ismert kamarai jogtanácsosok és az ügyvédi kamarai nyilvántartásba vett jogi előadók jogosult ak eljárni. Az ügyvédi tevékenységről szóló törvényt szükséges ezenfelül a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény korábban bemutatott módosításaihoz igazítani. Kérem a tisztelt Országgyűléstől az Igazság ügyi Minisztérium által a szaktárcák bevonásával kidolgozott és széles körben egyeztetett törvényjavaslat megvitatását és elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki fels zólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Répássy Róbert képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisz telt Államtitkár Úr! Ma a közjegyzők nagy napja van, ugyanis ez a harmadik törvényjavaslat, amely módosítja a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvényt. Ma délelőtt szavazott a Ház ugyanis a közjegyzőkről szóló törvény első módosításáról, az előbb tárgya ltunk Vitányi István előterjesztésében egy közjegyzőitörvénymódosítást, és ez a törvényjavaslat is módosítja a közjegyzőkről szóló törvény módosítását. Való igaz, hogy a törvényjavaslat fő iránya azonban az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. t örvény hatálybalépésével összefüggő törvények módosítása. Államtitkár úr részletesen ismertette ezeket a szabályokat, nem tartom szükségesnek, hogy ezeket megismételjük, inkább szeretném kiemelni közülük azt a legfontosabb módosítást, amely miatt elénk ker ült ez a törvényjavaslat. Ez a legfontosabb törvénymódosítás pedig a jogtanácsosok helyzetének megváltozása a jövőben. A jogtanácsosok évtizedeken keresztül átmenetet képeztek az ügyvéd és a jogi előadó, a jogi ügyekkel foglalkozó alkalmazott között. Ma má r a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet egy elavult jogszabálynak tekinthető, még akkor is, ha nyilván sok módosításon keresztülment már, de alapvetően a jogtanácsosi tevékenység keretei mind a mai napig, egészen pontosan 2 018. január 1jéig, az új ügyvédi törvény hatálybalépéséig nem változtak. Tehát a jogtanácsosi tevékenység valamikor a ’80as években kialakított szabályok szerint zajlott - ahogyan mondtam - egészen az új ügyvédi törvény hatálybalépéséig. (14.30) Az új üg yvédi törvény, amelyet itt a Házban néhány hónappal ezelőtt fogadtunk el, létrehozza a kamarai jogtanácsos intézményét, amely megint csak egy sajátos átmenetet fog képezni az ügyvéd és a jogi előadó között. De mégis közelebb áll már ez a kamarai jogtanácso s az ügyvédhez, hiszen a nevében is benne van, hogy az ügyvédi kamarában bejegyzett, az ügyvédi kamara tagjaként, jogtanácsosként bejegyzett személyről van szó, aki az ügyvéd egyes jogosítványaival rendelkezik, az ügyvédi tevékenység bizonyos részleteit, í gy elsősorban a polgári eljárásokban való képviseletet, jogi képviseletet, valamint az egyes okiratszerkesztési tevékenységet ellátó jogász, mármint a kamarai jogtanácsos. Ez a jogász azonban továbbra sem lesz teljes joggal, önálló felelősséggel eljáró sze mély,