Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 2. hétfő (242. szám) - Pintér Tamás (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Szavak helyett tettekre van szüksége a nyugdíjasoknak, avagy miért nem hajlandóak figyelembe venni megannyi dolgozó panaszát, és miért állnak még mindig a multik oldalán a dolgozói igények... - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
413 beleöregedett az a szegé ny tűzoltó, portásként kell tengetnie nyugdíjáig hátralévő éveit, már nem tud olyan fürgén a létrára fel, leszaladni tömlővel a vállán. És hogy miért történt ez? Mert már nem tud élni a korkedvezmény adta nyugdíj lehetőségével, amire pedig ő számított. De a Vasműben is ugyanez a helyzet. Egy ott dolgozó munkás mesélte el nekem, hogy a nehéz fizikai munka bizony egész egészségére komoly hatással volt, és mire eléri a nyugdíjkorhatárt, egészségügyileg teljesen tönkre fog menni, nem élvezheti úgy a nyugdíjasé veket, mint ahogy számított rá, korkedvezményes nyugdíjjal nem tud élni, mert elvették azt tőle. De sajnos önök a jövő generációjára sem gondolnak, hiszen nem hajlandóak foglalkozni az ő bérükkel sem, az ő nyugdíjukkal sem, hiszen a mostani fiatalok, gyerm ekek, unokák, ha a bérunióra számíthatnának, kiszámítható lenne a nyugdíjuk, hiszen magasabb bérek esetén magasabb nyugdíj is járhatna. Szeretném tehát tisztelettel kérdezni, hajlandóke figyelembe venni megannyi dolgozó panaszát. Miért nem állnak még mind ig a dolgozói igények mellé a multikkal szemben? Illetve tervezneke valamilyen formában legalább tárgyalni a korkedvezményes nyugdíjak visszavezetéséről, vagy majd ez is az új Jobbikkormányra vár 2018 után? Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiból .) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képvis elő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ma már az sokszor elhangzott, a FideszKDNP arra törekedett, hogy mindenki számára a munkavégzés lehetőségét felkínálja, hogy aki Magyarországon dolgozni akar, az Magyarországon dolgozni tudjon, és mindemellett Európa egyik lega lacsonyabb, ha nem legalacsonyabb személyi jövedelemadóját fizesse. Éppen ezért indítottuk be azokat a programokat, amelyek több mint 700 ezer új munkahelyet hoztak létre, és ma már Magyarországon 4,4 millió ember tud dolgozni. Azok számára, akik olyan mun kakörben vannak, amely bizonyos fizikai adottságok miatt - vagy azért, mert igénybe veszi, vagy azért, mert speciális elvárások vannak - egy idő után nem gyakorolható, éppen ezért az ő számukra más munkaköröket kell felajánlani, hiszen nyilvánvalóan valaki egy erős fizikai megterheléssel járó munkát nem tud soksok évtizeden keresztül vinni, de akkor pár évtized múlva egy olyan, a fizikumát kevésbé megterhelő munkakör betöltésére lesz alkalmas, amivel továbbra is dolgozni tud. Tehát az aktivitását megőrizhe ti, a jövedelme magasabb, hiszen általában a munkajövedelmek magasabbak, mint a nyugdíjjövedelmek, Magyarországon a nyugdíjjövedelem az a munkajövedelem 70 százalékát teszi ki, míg az Unióban körülbelül 57 százalék az átlag. (17.00) Tehát mindenki számára az az előnyösebb, ha egy olyan munkakört tud hosszú távon is betölteni, amelyből magasabb jövedelemre tesz szert, csak ehhez arra volt szükség, hogy FideszKDNPkormány legyen Magyarországon, és valóban létrejöjjenek új munkahelyek, és valóban csökkenteni tudjuk az adókat. Azt a félmondatát pedig nem is tudom hova tenni, tisztelt képviselő úr, hogy ne a multik oldalára álljon a kormányzat. Nem tudom pontosan, hogy miből gondolja, hogy ez a kormány a multik oldalán áll (Dr. Staudt Gábor: Az egy munkahelyre a dott támogatás összege!) , a bevezetett bankadó alapján gondolja, a biztosítókra kivetett különadóra gondol, az energetikai cégekre kivetett különadókra gondol, az Erzsébetutalványok rendszerére, amelyet korábban pár francia multicég vitt, a minimálbérek r adikális emelésére, vagy azon kötelezettségszegési eljárásokra, amelyeket multicégek magyarországi gazdasági extraprofitját visszaszorító törvényjavaslatok miatt indítottak el Magyarország ellen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)