Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 2. hétfő (242. szám) - Dr. Lukács László György (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Szavak helyett tettekre van szüksége a nyugdíjasoknak, avagy szomorú sors vár a magyar egészségügyben az idősekre?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
393 a nyugdíjas- vagy ahhoz közelítő korúak között a legmagasabb a szív, érrendszeri, cukor- és más krónikus, tartós megbetegedések aránya. A 60 év felettiek 10 százalékának két krónikus bet egsége van, 3 százaléka pedig három vagy annál több krónikus betegséggel küzd. Nem csoda tehát, hogy éves szinten a legtöbbet, 16 milliárd forintot csak egy szűk korosztály, a 6569 év közötti korosztály költi a gyógyszerekre. Mindezt úgy, hogy hazánkban - eltérően az uniós átlagtól és az uniós szokástól - a lakosoknak kell a többletet fizetni, azaz a magyar gyógyszerkiadásokban a lakosok állják a gyógyszerkiadások többi hányadát, míg az európai uniós országokban legalább kétharmadát ennek az állam állja. H a pedig azt az adatot nézzük, hogy itthon a 70 év feletti férfiak 72 százaléka, míg a nők 85 százaléka rendszeres gyógyszerfogyasztó, látható, mekkora a teher a magyar időseken, és még szomorúbb képet fest az állami támogatásoknak az alacsony volta. De hoz hatunk még egy olyan példát is, hogy miként gondoskodik az állam a beteg nyugdíjasokról, ami például különösen a daganatos idős betegeknél futótűzként járta be az elmúlt időszakban a médiát, és ez pedig nem más volt, mint a kormány azon döntése, hogy bizon yos rákbetegségek gyógyításánál a támogatott szereket már 75 évnél idősebb személyek számára nem alkalmazzák. Azaz ezekről a 75 évnél idősebb rákbetegekről gyakorlatilag lemond az állam, mert a legmodernebb terápiáktól zárja el őket. Erről nem lehet mást m ondani, mint azt, hogy egy mintapéldája az idősek és a fiatalok közötti, illetve az időseken belüli válogatásnak. Önök olyan egészségügyet teremtettek, amelynek világos üzenete: minél idősebb vagy, annál kevesebb jogod van az élethez és a gyógyuláshoz - ez t üzeni a kormány az idős betegeknek. De sorolhatnánk azokat az elmaradt intézkedéseket, mint az Alzheimerkór kezelése komplex rendszerének kidolgozása, de sosem hallhattuk Balog Zoltánt például az időseknek a betegségből való lábadozáshoz való jogának a kiteljesítéséről beszélni, de nem hallottuk például azt sem, hogy a kormánynak milyen hosszú távú elképzelése van, hogy az egészségügyet idősbaráttá tegye. De lehetne még tucatjával felhozni, hogy mit mulasztott el a kormány az elmúlt hét évben, és mit kel lene még cselekedni, de álljanak a mulasztások helyett a kérdések. Miért hagyta magára a kormány a magyar nyugdíjasokat a gyógyszereik megvásárlásánál? (15.50) Miért engedi, hogy a magyar nyugdíjasok kapják a legkevesebb állami támogatást a gyógyszerek meg vásárlásánál? Miért nem fordítottak figyelmet egy idősbarát egészségügy kialakítására? Várom válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön is és az előző képviselőtársai is idősekért, betegekért, a magyar egészségügyért aggódott. Mondjá k meg nekem, tisztelt képviselőtársaim, hány orvos ül a magyar ellenzék padsoraiban! Nulla, egy sem. Amikor 2014ben össze kellett állítani a választási listákat, egyetlenegy ellenzéki párt sem gondolta úgy, hogy egy orvost be kell hogy juttasson ide a par lamentbe. Az összes orvos végzettségű országgyűlési képviselő a Fidesz és a KDNP padsoraiban ül. (Korózs Lajos: Akkor miért ilyen rossz az egészségpolitika? - Derültség a Jobbik soraiban. - Zaj. - Az elnök csenget.) Azért nem tették ezt, mert nem volt önök számára fontos. Önök számára egy dolog volt fontos, a politikai osztozkodás, a politikai konc, és ebben nem különösebben érdekelte önöket, hogy orvos végzettségű ember is ide bekerüljön (Balla György: Az orvosutaztató itt van a Jobbikban, aki külföldre u taztatja az orvosokat!) , a parlamentbe, az ellenzék egyetlenegy pártját sem. (Balla György: Külföldre utaztatja az orvosokat! Itt ül a Jobbikban. - Dr. Staudt Gábor: Haza is hozta őket!) Azt tehát tisztáztuk, hogy