Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 25. hétfő (241. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
284 kiszolgáltatottak, és amely szektor tagjai akkor sem hagynák el Magyarországot, ha tisztességes bérszínvonalat biztosítanának az ott dolgozók számára. Mindemellett, ha a magyar kis- és középvállalkozásokkal nem kötünk stratégiai szerződést, mint ahogy önök ezt nem tették meg, akkor a legtöb b magyar ember számára munkát és megélhetést biztosító szektor lassan az ellehetetlenülés szélére sodródik, és ha ezt az egészet leöntik önök azzal a sziruppal, amivel eddig is, az önök mindent átható korrupciós mechanizmusainak a tengerével, akkor létrejö n a mostani magyar nemzetgazdaság, a fejlődés mindenféle kilátása nélkül. A Jobbik tehát kíméletlenül le fog számolni azokkal a korrupciós formákkal és fel fogja számolni azokat, amelyeket önök bevezettek. Nem szeretnénk egy olyan magyar gazdaságpolitikáró l sokáig vitatkozni, amelyet csak a 27 százalékos áfa jellemez, a 150 ezer forintos albérleti díjak, a lakhatási szegénység, a fiatalok elképesztő életkezdési nehézségei, és aztán önök idejönnek és a termelési jelentéseikben elmondják azt, hogy tulajdonkép pen minden a legjobb úton halad. Mi ezzel szeretnénk vitatkozni. Nem szeretnénk, hogy Magyarország miniszterelnöke külföldön az olcsó munkabérekkel reklámozza hazánkat. Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok számára végre valódi életkezdési lehetőségeket b iztosítsunk. Ezért mondom azt, hogy a béruniós kampány tekintetében nem ellenkezniük kellene ostoba, demagóg, bolsevik típusú érvekkel, hanem végre beleszállni ebbe a vitába és adott esetben az élére állni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez talán elegánsabb lenne egy kormány részéről, mint az ész nélküli vagdalkozás. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Cseresnyés Péter államtitkár úr reagál. Államti tkár úr! CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A felszólalásában a számtalan irányváltoztatás, identitásváltás eredményeképpen is elmondhatjuk , a Jobbik a magyar béreket az uniós bürokratákra bízná. Az a párt akarja ezt, amely korábban uniós zászlót égetett, az a párt és az a Vona Gábor, aki egy beszédében Magyarország uniós tagságával kapcsolatban azt mondta, hogy „Esküszünk, a magyarok istenér e esküszünk, hogy tagok tovább nem leszünk.” Ha a Jobbiknak valóban fontosak lennének a béremelések, ha már szavazásról beszélt ön, akkor tavaly év végén megszavazta volna azokat az adócsökkentéseket, amelyek lehetővé tették a béremeléseket. A Jobbik ráadá sul olyan partnereket is toborzott ehhez a béruniós művelethez, amit ön itt ismertetett, mint például egy horvát neonácit. A horvát Tiszta Jog párt korábbi politikusa - a Jobbik kezdeményezésének támogatója - rendszeresen náci karlendítéssel fotózkodik, és a Hágában korábban háborús bűnökkel vádolt horvát tábornokot támogató rendezvényeken jelenik meg. (Moraj a Jobbik soraiban. - Közbeszólások ugyanott, köztük: Szégyelld magad!) A Jobbik komolytalan javaslatától függetlenül a béreket emelni kell és emeljük is, és emelik a munkaadók is, ezért nőtt 15 és 25 százalékkal a minimálbér és a szakmunkásbérminimum. (Z. Kárpát Dániel: Miért mennek el az országból? Miért?) Ezért folytatódnak az ágazati béremelések többek között az egészségügyben a pedagógus rendvédelm i dolgozók esetében is. Tájékozódjanak és láthatják, hogy csak ebben az évben 12 százalékkal nőttek átlagosan a bérek Magyarországon. (Z. Kárpát Dániel: Miért mennek el az emberek az országból?) Ha már unióról beszélt, önök egyébként valójában egyetlen uni ót hoztak létre, méghozzá a Jobbik unióját Simicska Lajossal. (Moraj a Jobbik soraiban. - Közbeszólások a Jobbik soraiból: Habony!) A Jobbik plakáthelyszerzési akciója jól mutatja, hogy a népszerűségcsökkenés miatt már kétségbeesett dolgokat csinál a párt . Teljesen egyértelműnek tűnik, hogy ezeket a plakáthelyeket Simicska Lajos játszotta át a Jobbiknak. A nagyvállalkozó nem kilóra, hanem dekára vette meg az