Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - FUZIK JÁNOS, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke:
2777 néhány elemére szeretnék kitérni, a mi pozitívan érinti mind a magyarországi cigányságot, mind a teljes magyarországi kisebbségeket. Az egyik legfontosabb eleme a törvénymódosításnak, hogy végre ez a törvény lehetővé fogja tenni, hogy a nemzeti kisebbségi önkormányzatok, az országos önkormán yzatok a törvény alapján meg fogják jelölni azt, hogy milyen feladatokat kell ellátniuk, és ez végre nevesítve lesz. Ez volt az elmúlt 25 év egyik legkomolyabb problémája, hogy nem nagyon tudták törvény alapján a működésüket biztosítani. Nagyon fontos elem ének tartom azt is, hogy a törvény nyitott afelé, hogy már nem 100 százalék kisebbséginek kell egy iskolában részt venni ahhoz, hogy meg tudja lépni a kisebbség a megfelelő lépéseket, és így már a 75 százalék is elég lesz. Azt szeretném még tisztázni, hogy ilyen összefogás ebben a parlamentben törvény mellett még nem volt, és ez a magyar társadalom kisebbségpolitikáját és a kisebbséggel való együttérzést biztosítja. Nem szeretnék kampánybeszédet tartani, de nem tudom szó nélkül hagyni azt, hogy az elmúlt 8 évben a kisebbségek támogatása 2010 óta a háromszorosára emelkedett. 2010ben körülbelül 3 milliárdot költött a magyar állam a kisebbségekre en bloc, és most el fogjuk érni a 10 milliárdot. Én még egyszer köszönöm Fuzik János és a kisebbségi szószólók munk áját, sok sikert és boldog, békés karácsonyt kívánok minden kisebbséginek. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Varga József képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíváne mé g valaki élni a felszólalás lehetőségével. Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom, és megadom a szót Fuzik János szlovák nemzetiségi szószólónak, előterjesztőnek. Több mint négy perce van, képviselő úr. FUZIK JÁNOS, a Magyarországi n emzetiségek bizottságának elnöke : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Vážený pán poslanec! Ďakujem, že ste mi v chorvatskom meterineskom jazyku blahoželali a poďakovali! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy horvát anyanyelvé n ismerte el a munkánkat, és mindenkinek, minden felszólalónak köszönöm szószólótársaim, a Magyarországi nemzetiségek bizottsága nevében is az elismerő szavakat. Ahogy Firtl Mátyás képviselő úr említette, valóban, az önkormányzatiságnak ez egy fontos pont ja, hogy magunk vesszük kezünkbe a sorsunkat. Természetesen az országos nemzetiségi önkormányzatokkal és a szövetségükkel szorosan együttműködve tettük ezt, és adtuk be javaslatainkat a törvénymódosításokhoz. Köszönöm szépen Varga József képviselő úr elism erő szavait is, a kötelező közfeladatok természetesen az országos nemzetiségi önkormányzatok szövetsége és az önkormányzatok kérésére került most nevesítésre a törvénymódosításban, és nyilvánvalóan az iskolaátvételt is megkönnyíti, hogy nem minden gyermek, hanem elég, ha a gyerekek 75 százaléka vesz részt nemzetiségi oktatásban vagy oktatásnevelésben. Bízom benne, hogy valóban a sarkalatos törvényt holnap támogatni fogják. Az általános vita során szeretném megköszönni a Jobbik képviselőinek is, hogy egyrés zt részt vettek a vitában, másrészt pedig biztosítottak minket arról, hogy a döntéshozatal során is támogatják majd a törekvésünket, és bízom benne, hogy a most jelen nem lévő frakciók is a holnapi szavazásnál támogatják a hazai nemzetiségek törekvéseit. M i valóban, azt hiszem, most már kicsit az ünnepi hangulatban is meg a négyéves ciklus vége felé otthonra találtunk itt az Országgyűlés padsoraiban, nemcsak azért, mert valóban jelentős politikai támogatást kaptunk, és az előbb említett költségvetési eredmé nyek is azért születhettek meg, mert egyrészt a kormány, másrészt pedig az országgyűlési frakciók is egyöntetűen támogatták. De amikor szétnéztünk, azért gyakran szót tudtunk volna érteni, ahogy én is most Vantara Gyula képviselő úrral, Békéscsaba volt pol gármesterével szlovák nyelven is szót értenék, és vannak még