Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
2775 felügyelő Emberi Erőforrások Minisztériumával, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatok államtitkárságával. A hat szaktárca mellett különböző hivatalokkal, a Nemzeti Válasz tási Irodával, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával; sok szakmai segítséget kaptunk az Országgyűlés Hivatalától értelemszerűen. Így születhetett meg az a törvénymódosító javaslat, amelyet november 30án általános vitában tárgyalt az Országgyűlés. Nagy elégtételt jelentett számunkra egyrészt a vitában részt vevő országgyűlési frakciók képviselőinek elismerése az elvégzett munkát illetően, illetve az a biztatás, hogy a törvényjavaslat elfogadása során támogatásukra számíthatunk. A kijelölt Igazságügyi biz ottság, mint el is hangzott már a Törvényalkotási bizottság beszámolójában, egyetlen jogtechnikai kodifikációs módosító javaslatot nyújtott be. Ez egyébként egy fontos módosító javaslat, mert ugyan jogtechnikai, de pontosító javaslat, és egy olyan átmeneti rendelkezést pontosít, amely intézményfenntartási szempontból a közeljövőben, ha a törvény érvénybe lép, nagy jelentőséggel fog bírni. Köszönettel vettük a Törvényalkotási bizottság egyhangú támogatását, és bízunk abban, hogy holnap, a zárószavazás, a dön téshozatal során az Országgyűlésben, mivel sarkalatos törvényről van szó, ugyanilyen támogatást kapunk, és törvénymódosító törekvésünk eredményes lesz. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen Fuzik János szl ovák nemzetiségi szószólónak az előterjesztők nevében elmondott hozzászólását. Jelzem, hogy a vita végén az esetleges zárszó elmondására 4 perc 10 másodperc áll még rendelkezésére. Megkérdezem, hogy a kormány részéről kíváne valaki hozzászólni. (Jelzésre: ) Igen, megadom a szót Soltész Miklós államtitkár úrnak. SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt köszönöm a Törvényalkotási bizottságnak a módosítást. Teljesen természetesen támogatjuk. Köszö nöm szépen a nemzetiségek bizottságának az előterjesztést, ezzel a kiegészítéssel, nagyon bízom benne, hogy holnap az Országgyűlés valóban kétharmados többséggel elfogadja. Én csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretném azt elmondani, hogy a múlt héten a balolda li, főleg szocialista képviselők hiányolták egyrészt a cigány származású képviselőinket; jelzem, itt vannak. Szószóló urat; itt van. Csak egyedül a baloldali sorok üresek teljesen. Érdekes módon őket mégsem érdekli annyira ez a vita. (Z. Kárpát Dániel: For dulj meg! Nincs itt Farkas Flórián.) A jobbikos képviselőket most nem említettem. Köszönöm szépen az előterjesztőknek a munkáját. Elnök úr, köszönöm szépen. A Jobbikra nincs miért reagálni. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, á llamtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót. (Nagy zaj a Jobbik padsoraiban. - Az elnök csenget.) Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzász ólásra nincs lehetőség. Megadom a szót Firtl Mátyás képviselő úrnak, KDNP. FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ): Poštovani Predsjedniče! Poštovani Zastupneci! Sad dasam postdragani, zdrávomir vaskom jaziku vaskom dragom navom vecseru. Pustitemi da kod jedan hrvatski narod nosti zastupnik madarsko parlamente. Pozdravljam vas! A sad dalje mađarskom jezikum! És tovább magyarul. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy tovább magyarul folytassam. Ez volt az előző mondatom gond olata. Engedjék meg, hogy a magyar parlament egy horvát nemzetiségű országgyűlési képviselőjeként, nem