Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
2762 illetve a Magyar Nemzeti Bank eljárása között, illetve a TABmódosítók jelentős része kodifikációs és egyéb pontosító jellegű volt annak érdekében, hogy a többi jogszabállyal, illetve a törvényjavasla t belső jogszabályaival való összhang megteremtődjön. Egyetlen módosító javaslat tekinthető csupán tartalminak, amely az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvénynek való megfelelést most már a Magyar Nemzeti Bank hatósági jogkörébe sorolt valamennyi tevékenysége vonatkozásában teljeskörűen biztosítja. Ennek indoka, hogy a Magyar Nemzeti Bank által elrendelt adatszolgáltatások ellenőrzése során az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartás ne térjen el attól függően, hogy az ügyfél a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt intézmények hatáskörébe tartozike vagy sem. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen az együttműködésüket, és kérem, hogy a módosító javaslatokkal együtt a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjenek a ho lnapi zárószavazás folyamán. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tájékoztatom államtitkár asszonyt, a zárszó elmondására nyolc perc időkeret áll rendelkezésre. (Hornung Ágnes Anna: Köszönöm szépen.) Köszö nöm. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség, mivel időkeretes tárgyalás van. Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Természetesen, mivel vita nem alakult ki, így nyilván a vitában felvetődött problémákra sem kerül sor válaszadásban. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapo n kerül sor. (16.40) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez be nyújtott bizottsági jelentés vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló előterjesztésh ez benyújtott bizottsági jelentés vitája. A Balla György és Kucsák László, Fidesz, képviselő urak által benyújtott T/18539. számú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Megkérdezem Balla György képviselő urat, hogy az előterjesztők képviseletében kíváne felszólalni. (Balla György jelzésére:) Igen. Megadom a szót, képviselő úr, tíz perc időkeret áll rendelkezésre a mostani felszólalás és a zárszó elmondására. BALLA GYÖRGY ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselőtársammal közösen benyújtott törvényjavaslatunkhoz módosító javaslat nem érkezett, úgyhogy valójában hosszasan nem szeretném ecsetelni a javaslat szükségszerűségét, hiszen a zt gondolom, az ellenzék sem talált benne kivetnivalót, azért nem nyújtott be módosító javaslatot. Inkább az ellenzéket szerettem volna megkérni arra és ékesszólóan kérni őket, hogy támogassák mindenképpen szavazatukkal a holnapi szavazáskor is, de lévén, hogy egy ellenzéki képviselőt látok jelenleg a teremben, így nem rabolnám kormánypárti képviselőtársaim idejét.