Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hogyan segíti a Kormány a nyugdíjasokat?” címmel - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
2702 A vállalatnál ezzel párhuzamosan az új fejlesztések újra lendületet kaptak, jelentős reorganizációs programot indí tottak el, amelynek eredményeként 2015ben már nyereséges volt a társaságcsoport. A vállalat fejlesztései mellett a kormány a dunaújvárosi gazdaságfejlesztést 2020ig továbbra is támogatja. A cél, hogy egy modern ipari várossá váljon Dunaújváros, ahol polg ári életminőség érhető el az itt élő emberek számára. A bérek emelésére vonatkozó felvetéseire reagálva ismételten hangsúlyozom, hogy a Dunaferr jelenleg magánkézben van, így a kormánynak nincs joga közvetlenül beavatkozni a cég bérmeghatározási rendszeréb e, illetve a munkahelyi szintű bérvitákba. A munka törvénykönyve a kormánynak kizárólag a minimálbér, illetve a garantált bérminimum megállapítására ad felhatalmazást, ami - amint ön is tudja - az elmúlt években soha nem látott mértékben került megemelésre , főként a 2017es és 2018as évet figyelembe véve, ahol soha nem látott mértékű százalékos emelés fog bekövetkezni és következett be a minimálbér és a garantált bérminimum tekintetében. Mint ön is tudja, a kormány nem magyarázkodik és ígérget, hanem valób an elkötelezett, és mindent megtesz a Dunaferr további működésének biztosítása és az ott dolgozó munkavállalók munkahelyének megőrzése érdekében. Köszönöm a figyelmüket és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Kérdezem képvis elő urat, elfogadjae a választ. PINTÉR TAMÁS ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Természetesen nem tudom elfogadni államtitkár úr válaszát, hiszen ha már a múltról beszélt, akkor el kell mondanom, hogy Dunaújvárosban helyi szinten a helyi Fidesz támogatásával priv atizálták a városi tulajdonában lévő vasműs kötvényeket - ez az egyik. De úgy látom, nem is tudja, hogy mi lett volna a kormány feladata, hiszen önöknek tárgyalásokat kellett volna kezdeményezniük a vasművel, a szakszervezetekkel, mert végérvényesen meg ke llett volna állítani a leépítéseket, illetve a kiszervezéseket, és a kölcsönzött munkaerő dunaferres állományba vételét kellett volna önöknek szorgalmazniuk. Lehet, hogy magasabb bérekkel középtávon biztosítható a vasmű jövője és az ott dolgozóké, de hossz abb távon kellett volna foglalkozniuk az utánpótlással is, így az ösztöndíjrendszer bevezetésével, a fiatal és újrafelvételes szakemberek számára az ösztönzőrendszer kialakításával, vagy éppen említhetném a középiskolai vasas, illetve építőipari felsőoktat ási képzés továbbfejlesztését. Ez lett volna a kormány feladata, de önök ezt elmulasztották, a Jobbik pedig ezt meg fogja valósítani a kormányváltás után. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 104 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Firtl Mátyás (KDNP) - az emberi erőforrások min iszteréhez - „Hogyan segíti a Kormány a nyugdíjasokat?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Firtl Mátyás, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Hogyan segíti a Kormány a nyugdíjasokat?” címmel. Képviselő úré a szó. FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ):