Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 4. hétfő (264. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló poiltikai vita - RIZ GÁBOR (Fidesz):
2644 Köszönjük, államtitkár úr. Visszatérünk a normál felszólalásokhoz. Elsőként megadom a szót Riz Gábor képviselő úrnak. RIZ GÁBOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitká r Asszony! BorsodAbaújZemplén megye szűkebb hazám, és a fejlesztési aspektusokat egy kicsit szeretném az irányba is terelni. Itt is, ahogy a többi előttem szóló esetében, a gazdaság felől közelíteném meg. Sajnos tudjuk, hogy BorsodAbaújZemplén megye mu tatóit tekintve nem az ország fejlettebb régiói, inkább a lemaradói között van, azonban szeretném leszögezni, hogy ez a pálya az elmúlt pár évhez képest már javuló tendenciát mutat. Azért mutat javuló tendenciát, mert azok a növekedési potenciállal rendelk ező területek, mint Miskolc megyei jogú város és a borsodi, délborsodi ipari tengely városai, Mezőkövesd, Tiszaújváros, Kazincbarcika és most már részben Ózd is ehhez társulva egy sajátos növekedési pályán indult el. Mindenütt ezen a területen a meglévő m űködő cégek bővítenek elsősorban kapacitást, illetve technológiát, másodsorban további létszámigénnyel jelentkeznek. A területi szereplők nagyon fontosak a megyénkben, hiszen a megyében lévő önkormányzatok és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra állapota m eghatározó a települések életminőségét tekintve. Megyénknek 93 milliárd forint áll rendelkezésére a TOP keretén belül saját fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására, míg Miskolc város a második legtöbbet kapja az országban, 35 milliárd forintot. BorsodAbaúj egyébként a legtöbbet kapja e tekintetben. A megye a megítélt támogatásokat tekintve 62 százalékon áll jelen pillanatban, a kifizetéseket tekintve pedig 61 százalékon teljesít. Miskolc városa 85 százalékon áll a megítélt támogatások tekintetében, a k ifizetések tekintetében pedig 50 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy időarányosan nem áll rosszul a megye, sőt kifejezetten jól Miskolc városa tekintetében. A másik változás az elmúlt időszakhoz képest, hogy amíg a 200713as időszakban nagyon sok volt a pontszerű, foltszerű fejlesztés, amelyek egymástól elszigetelten valósultak meg, igazán nem működtek együtt a területi szereplők, a civilek, az önkormányzatok és a vállalkozások, ezért jól látható az a fajta torzulás, ami a mai napig hat. Ezen igyekezett változtatni ebben az időszakban részben a kormányzat, részben a területi szereplők és az ott működő szervezetek is. Igyekeznek az egymásra épültséget minél hatékonyabban kialakítani és a fejlesztési forrásokat ennek szellemében lehívni. Ebben olyan fontos szereplők vannak, mint a Széchenyi Programiroda, a vidékfejlesztés hálózata, a kamarák és azok a paktumok is, amelyek például a TOPok keretén belül jönnek létre. De fontosak azok a civil szervezetek is, amelyek saját céljaik megvalósítása érdekében elsőso rban az emberi erőforrás operatív programot használják föl. Az agráriumban szintén az egymásra épültség valósul meg napjainkban, ahol a nagy integrátorok, tehát azok a nagy mezőgazdasági szereplők, akik vagy az állattenyésztés, vagy az élelmiszeripar terül etén fejlesztettek, szervesen keresik azoknak a kistermelőknek, középvállalkozásoknak a sorát, akik számukra vagy szolgáltatást igénybe vevőként, vagy pedig beszállítóként szóba jöhetnek. A turizmus a megye egy részének jellemző húzóágazata, így első sorban a TokajHegyalja, a zempléni rész, de ugyanehhez tartozik hozzá Miskolc környéke a Bükkkel és az Aggteleki Nemzeti Park mint az egyik legnagyobb nemzeti parkunk. Az elmúlt időszakban számtalan fejlesztést hajtottak végre ezen a területen is. Ebből látható, hogy Miskolc városának és a térségnek is jelentős növekedése van a turizmus bevételéből, úgy a vendégéjszakát tekintve, mint az itt elköltött forintokat tekintve is. Bana képviselő úr aggódott, hogy azok az önkormányzatok, amelyek nem tartoznak a politikai családba, hanem ellenzéki politikai család tagjai, nem részesülnek támogatásban. Szeretném elmondani, hogy Ózd, amely jelen pillanatban jobbikos vezetéssel rendelkezik, az elmúlt időszakban 46 milliárd forintot használt föl fejlesztési célú támog atásként, jelenleg ott tart, hogy… Bocsánat, a 46 millió forint a 3. számú választókerületre kiterjedő fejlesztési csomag, ennyiben szeretném