Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 4. hétfő (264. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló poiltikai vita - ELNÖK: - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2642 többség megvan e tekintetben , hogy ilyen módosítás ne történhessen meg, de a 2020 utáni időszak esetében azért a veszély fennáll, hiszen még JeanClaude Juncker is hang súlyozta azt, hogy meg kell vonni egyes, akár strukturális forrásokat is azoktól az országoktól, amelyek nem támogatják a bevándorlást. A 2020 utáni kohéziós források már tervezés alatt állnak, a dokumentumok folyamatosan készülnek, és visszatérő gondolat az, hogy politikai feltételeket szabjanak az egyes támogatásoknak, azaz magyarul mondhatjuk azt, hogy zsarolni és büntetni próbálják az egyes tagállamokat olyan kérdésekben, jellemzően a migráció kérdésében, ami nincs összefüggésben a kohéziós forrásokkal vagy a források eredeti rendeltetésével. Nyilván nem véletlen az, hogy sokak fejében visszaköszön e tekintetben a Sorosterv, hiszen pont arról van szó, hogy ebben a pontban is vagy ebből a szempontból is a Sorosterv végrehajtása zajlik Brüsszelben, amine k a lehető leghatározottabban ellen kell állni. Sőt, az egy új hír, hogy Soros György is úgy gondolja, hogy támadásának a részeként a költségvetési tárgyaláson az európai országokra nyomást kell gyakorolni, hiszen most van az a pillanat, a tárgyalás idősza ka, amikor a különböző országokra, így Magyarországra is pont a bevándorlás kérdésében nyomást lehet gyakorolni. Az idő rövid, és nagy küzdelem áll előttünk, hiszen önök is tudják azt, hogy a 2020as időszak vonatkozásában jövő májusban a költségvetés szem pontjából a keretösszegek már látszani fognak, ekkorra dönteni kell ebben a kérdésben. Nagyon sajnálatos tény, hogy a baloldal képviselői most teljes egészében hiányoznak innen az Országgyűlésből. Ez nagy kár, hiszen ők is partnerek abban, hogy Soros szöve tségeseiként, pontosan az ő képviselői folyamatosan megszavazzák azokat a kezdeményezéseket, amelyek az uniós források csökkentésére vonatkoznak azoknak az országoknak az esetében, amelyek ellenállnak a Sorostervnek. Nyugodt szívvel mondhatjuk, először fo rdul elő az Európai Unió történetében az, hogy Magyarország esetében ahelyett, hogy az ország mellett, a több forrás mellett lobbiznának, pont az ellenkezője történik, hogy vonjanak meg forrásokat Magyarországtól. Ebbe az irányba zajlik az ő lobbizásuk. Na gyon sajnálatos tény ez, és ez valóban Magyarországellenes cselekedet, olyan Magyarországellenes cselekedet, amelyben együtt ugyanazt mondják, mint amit Soros György is mond, tehát e tekintetben párhuzamos a magyarországi baloldal cselekedete és Soros Gy örgy cselekedete. Ők egymással szövetségben vannak. Nincs alapja ennek, hölgyeim és uraim. Nem lehet egy országot zsarolni, hiszen nem könyöradományról van szó. Az európai uniós források járnak, ezt jogszabályok, európai uniós határozatok és az Unió költsé gvetése is alátámasztja. Nincs jogi lehetőség arra, vagy legalábbis most nincs jogi lehetőség arra, hogy ezeket a kérdéseket egymással összehangoljuk, és ellen is kell állni minden olyan törekvésnek, ami arra vonatkozik, hogy ezeket az egymással össze nem függő kérdéseket egymásra illesztve, egymással társítsák össze, hiszen az egyik az európai uniós jogból, tehát a költségvetési támogatások az európai uniós jogból következnek, a migráció támogatásának azonban nincs európai uniós alapja. Köszönöm szépen a s zót. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönjük, államtitkár úr. Szabó Zsolt államtitkár úr jelentkezett. Szabó Zsolt államtitkár úré a szó. SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány g ondolat a múltat, illetve a jövőt illetően. Ha megengedik, azzal kezdem, hogy az európai uniós pályázatok elsődleges célja az, hogy Magyarország minden vidékét egyformán fejlesszük minden területen. Van, amelyik ipari terület, van, amelyik szállítási, logi sztikai terület kérdése, van, amelyik munkahelyteremtő terület, és van, amelyik nem munkahelyteremtő, azonban ugyanolyan szükséges. Vonatkozik ez a korábbi időszakban már európai uniós pénzek felhasználására, utalok itt akár a KÖZOPos pénzekre, amelyekből 404 kilométernyi út megépült, és a fejlesztett utak hossza, amelyek javításra kerültek,