Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 27. hétfő (261. szám) - A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója:
2250 Gondoljunk a bérek színvonalával kapcsolatos béruniós, keletközépeurópai kezdeményezésre, gondoljunk a keletközépeurópai, különösen a V4országokat érintő elvándorlásra, gondoljunk a migráci ó kérdésére, gondoljunk az Európai Unió reformjára, különféle tervekre ezzel kapcsolatban. Mikor akarjuk az együttműködésünket elmélyíteni, ha nem most? Lehet, hogy holnap, holnapután már késő lesz. Tehát én híve vagyok az óvatos építkezésnek, híve vagyok a fontolt haladásnak, de itt jelen esetben, azt gondolom, mivel a cél annyira egyértelmű, annyira adott, nincs értelme várni. Mitől tartunk? Hogy majd tüntetni fognak emberek Varsóban, Prágában, Pozsonyban vagy Budapesten, hogy nem akarnak V4parlamentet? Teljesen abszurd ez a félelem. Én azt gondolom, hogy igenis előre kell ebben a kérdésben lépni, ezért kérem, hogy fontolják meg és gondolják át az eddigi tartózkodó álláspontjukat, illetve ha mégsem gondolják meg, a bizottsági ülésen is felvetettem és tová bbra is tartom, hogy ha esetleg a tartózkodás mögött megbújó szándék az, hogy ezt a Jobbik terjesztette elő, akkor tegyük félre ezt az egészet, az összes parlamenti frakció alkosson egy új határozati javaslatot, és nyújtsuk be közösen, csak haladjunk. Benn ünket ez érdekel, nem az, hogy kié a dicsőség. Legyen az önöké a dicsőség, bárkié a dicsőség, csak legyen végre ebben az együttműködésben előrelépés! Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A döntés re a holnapi ülésnapon kerül sor. A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgy űlés! Soron következik a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/18308. sorszámon, az ahhoz érkezett bizottsági nem ön álló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. Megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, a bizottság előadójá nak. DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. november 23án tartott ülésén megtárgyalta a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módos ításáról szóló T/18308. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett elfogadta. Az összegző módosító javaslat tartalmazza a Gazdasági bizottsá g nyelvhelyességi, technikai pontosító javaslatait is. A javaslat összegzése: a törvényjavaslat a közúti fejlesztések megvalósítása során az állam nevében eljáró NIF Zrt. beruházói tevékenysége során létrehozott vagyonelemek vagyonátadásának lehetőségét bő víti, különös tekintettel az önkormányzatok részére átadandó, valamint a közműkiváltások során megvalósított beruházási elemekre. A javaslat ezenkívül több eljárási szabály pontosítását és bővítését is tartalmazza, amelyek várhatóan gyorsítják majd az infr astrukturális beruházásokat. A javaslat tartalmazza továbbá a közúti közlekedésről szóló törvény útminősítésekre vonatkozó rendelkezéseinek módosítását annak érdekében, hogy az önkormányzati utakat hordozó ingatlanok mielőbb az önkormányzatok tulajdonába k erülhessenek.