Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 15. szerda (258. szám) - Egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1993 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitk ár Úr! Önök érzik, hogy baj van, reagálnak is ebben a törvénymódosításban erre a bajra, viszont itt is félremagyarázták. Tehát azt, hogy Magyarországon hogyan alakulhatott ki munkaerőhiány, önök egészen másképp magyarázzák, mint mi. Önök azt mondják, hogy ez az óriási gazdasági fellendülés mindennek az oka, mi viszont azt mondjuk, hogy emögött jobbára az áll, hogy 600700800 ezer, zömmel fiatal, egyébként jól képzett, agilis honfitársunk itt hagyta Magyarországot, mert nem talált magának megfelelő életkilá tást, perspektívát ebben a hazában. Önök ezt a tüzet igyekeznek ezzel a törvénymódosítással eloltani, van, amikor egyébként vízzel, van, amikor inkább olajat öntenek még erre a tűzre a nagy oltási kísérletben is. Elsőként, hogy vidámabban induljon a dolog, említenék néhány olyan pozitív dolgot, amivel talán még egyet is lehet érteni. Ilyen lenne például a mellékszakképesítés elkülönítése, a szakgimnáziumokban való rugalmasabb tanulási utak biztosítása a diákok számára, az ő leterheltségük érettségi táján t örténő csökkentése. Elfogadható az is, amikor arról beszélnek, azt írják, hogy szükséges a szakképzési kapacitások egyenletesebb összehangolása, elosztása az országon belül, hiányszakmák esetén pedig arra is módot adnak, hogy a minimumlétszám alatti osztál yok elinduljanak. Azzal is egyet lehet érteni, hogy valódi vállalati képzésben, környezetben történjék ez a gyakorlati képzés, ezt kiszélesítsék, erre minél több módot és lehetőséget adjanak. Az is támogatható dolog, amikor arra utalnak, hogy a naprakész i smeretekkel rendelkező szakemberek iránti igényt ki kell elégíteni Magyarországon, és a megoldást többek között abban látják, hogy az átképzések és a továbbképzések lehetőségeit ki kell terjeszteni, és itt a felnőttképzést kívánják megtámogatni a belső kép zések kiszélesítésének lehetővé tételével. Ez mindmind támogatható dolog, viszont olyan elborzasztó szavakat, mondatokat olvasni például az általános indokolásban is, ahol önök azt írják, hogy a gazdaság igényeihez igazítják az elérhető ismeretek körét. E z első olvasatra még rendben is van, de ha kicsit továbbgondoljuk ezt az egészet, akkor majd meg fogja látni, államtitkár úr, hogy mi ezzel kapcsolatosan mit érzünk óriási problémának. Itt van az ágazati készségtanácsok megalakulásának felvetése is. Azt ír ják, hogy a gazdasági szereplőknek direkt beavatkozási lehetőséget kell nyújtani a képzési tartalmak alakítása során. No, azért ehhez lenne néhány szavunk, ugyanis sem a gyerek, sem pedig a társadalom hosszú távú érdekeit, hanem gazdasági érdekcsoportok rö vid távú hasznát véljük ebből kiolvasni, ezzel ezt szolgálják. Föl kell tennünk a kérdést: önök embert vagy pedig droidokat, futószalag mellé állított biorobotokat kívánnak képezni? Itt a jogos kérdés: jobb lette a humántőkeállomány munkára való alkalmas sága mindazokkal a reformokkal, amelyeket önök bevezettek? És hozzáteszem, az, hogy Magyarországon ilyen helyzet alakult ki a szakképzés terén, az nem egyesegyedül az elmúlt hét és fél év bűne, azért láttuk, hogy volt probléma bőven előtte is. Föl kell te nni a kérdést, hogy javulte a kiképzett munkaerő versenyképessége az úgynevezett reformok által. Nézzük meg, hogy mi a kiindulási alap! Vegyük, mondjuk, a legfrissebb, 2015ös PISAfelmérést, a nemzetközi kompetenciafelmérést, amely világosan kimutatta, h ogy Magyarországon a diákok egy szűk elitre és egy lemaradó, sokkal nagyobb tömegre szakadtak szét a 15 éves diákok tekintetében. A szövegértés, az alkalmazott matematikai ismeretek vagy éppen a természettudományok kapcsán óriási gondok vannak, hiszen a ta ntervi tudást, a tantervi tartalmakat nem igazán tudják a gyakorlatban alkalmazni ezek a diákok, és fokozatosan maradunk le az OECDállamoktól. Önöknek mi volt erre a válasza? A gyakorlati órákat növelték, a közismereti órák számát pedig brutálisan csökken tették, egyes tantárgyakat meg is szüntettek. Félreértés ne legyen, a tantárgyi integráció van, amikor nagyon jó dolog, ezzel élni kell, a modern pedagógia eszköztárában ez ott kell hogy szerepeljen, de az, hogy önök olyan formában, mint ahogy megtették, m ondjuk, a szakgimnáziumokban is, bevezetik a science nevezetű tantárgyat, ami a természettudományos