Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 15. szerda (258. szám) - A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ANDER BALÁZS (Jobbik):
1943 ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor folytatnám, ahol abbahagytam. A javaslat 13. pon tja a személyszállítási szolgáltatásokról szóló XLI. számú törvény módosításait tartalmazza. Itt a bevezetőben már elmondtam, a módosítások elsődlegesen az egységes jegy- és bérletvásárlási rendszer bevezetését szolgálják. Ezt egyébként üdvözölni tudjuk, m ég ha apróbb kifogásaink vannak is a történettel kapcsolatosan. Viszont bekerül a törvénybe új fogalomként a közösségi autóbérlő rendszer. Ez önmagában nem baj, mert egy piaci igénnyel alátámasztott, létező szolgáltatási szegmens, ugyanakkor nem keverendő össze a közösségi közlekedéssel és a személyszállítási közszolgáltatásokkal akkor sem, ha a piaci résztvevők szolgáltatásukat egyénre szabott közösségi közlekedésként definiálják. Furcsának találjuk a törvényjavaslatban ilyetén való szerepeltetését. Aztán, amit még kifogásolunk, hogy jogszabály különkülön vagy együttesen a közlekedésszervezők feladatává teheti a közösségi kerékpáros rendszer, valamint a közösségi autóbérlő rendszer létrehozását és fenntartását, írja a törvényjavaslat, amennyiben az a telep ülési önkormányzat, a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a helyi személyszállítási szolgáltatások integrált részét képezi. Úgy gondoljuk, hogy célszerű és jövőbe mutató a közösségi közlekedési szolgáltatások kiterjesztése oly módon, hogy pé ldául a közszolgáltatásokba más megoldás hiányában vagy hatékonysági okokból a közösségi vagy magántulajdonú szolgáltatókat minibuszokkal, mikrobuszokkal, taxikkal vagy akár telekocsi rendszerű megoldásokkal bevonjuk. Határeset, de része lehet a közösségi kerékpáros rendszer is ennek az egész módosításnak. Ugyanakkor nagyon furcsa, hogy az autóbérlés és autómegosztás alapú szolgáltatások miért kerülnének be egy közlekedésszervező feladatai közé, amikor ezek piaci alapon működnek és működtethetők. Az autóbér lés és autómegosztó rendszerek nem alkalmasak a személygépkocsiforgalom csökkentésére igazándiból, hanem annak hatékonyságát növelik, és költségkímélő eszközei annak. Itt feltétlenül javasolnánk, hogy az előterjesztő indokolja meg a módosítási indítványt, már csak azért is, mert a közlekedésszervező tőkeerejénél fogva alkalmas lehet arra, hogy az ilyen, már piaci alapon működő szolgáltatásokat letörje. Az pedig végképp nemkívánatos, hogy az adófizetők pénzének felhasználásával személygépkocsiparkokat vegy enek, majd rövid próbaüzemi kudarc után fillérekért adott esetben privatizálják a haveroknak. El kellene aztán azt is dönteni, hogy a MÁV Start közszolgáltatási szerződése most 2023. december 31ig szól, a törvényjavaslat viszont december 24ig pályázati e ljárás megkötésével is mellőzhető fogalmat tartalmaz. Kíváncsian várjuk egyébként a választ, hogy miért itt a néhány napos különbség. Hogy ne tudják ezt újra kötni, vagy éppen hogy meghosszabbítsák? Mit is akar tulajdonképpen az előterjesztő? Egyébként a 6 2. §ból azt véljük kihámozni, hogy a jelenlegi közszolgáltatási szerződést akarják két évvel meghosszabbítani. A 63. §nál ezt olvashatjuk: a közszolgáltatási szerződésben a megrendelő részéről előírhatóak az elektronikus jegyrendszer, az utastájékoztatás i rendszer, valamint a forgalomtervezési és irányítási rendszerek országos átjárhatóságát, valamint a közszolgáltatási menetrend egységes lebonyolítását biztosító informatikai eszközöknek és rendszereknek közszolgáltatások megrendelője vagy általa kijelölt szervezet által történő biztosítására vagy ezen eszközök és rendszerek kötelező igénybevételére vagy alkalmazására vonatkozó rendelkezések. Államtitkár Úr! Tisztelettel kérdezem, hogy miért előírhatóak. Ha lesz ilyen jegyrendszer, azt minden részszolgálta tónak alkalmaznia kellene, azaz, ha van, és a szolgáltató bevételt szed, akár a maga, akár a közlekedésszervező javára, akkor elő kell írni. Ez nem lehet kívánságműsor szerintünk. A 67. § az országos átjárható elektronikus jegyrendszer tartalmi meghatározá sát szabályozza. Ezzel kapcsolatban igazándiból észrevételünk nincs, támogatható a módosítás, illetve az előterjesztés ebben a pontban.