Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 14. kedd (257. szám) - Az agrárium versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1849 hátteret, kiegészítik a szaktanácsadási tevékenységre vonatkozó s zabályokat annak érdekében, hogy azok a korábbiakkal ellentétben ne csak természetes személyekre vonatkozzanak. Nagyon fontosnak tartom a szaktanácsadás vonatkozásában, hogy olyan szaktanácsadási rendszer, olyan napi plusz- és mondhatnám, prompt információ k kerüljenek a gazdálkodók számára elérhetővé, amelyek az ő gazdasági tevékenységüket, mondhatnám, eredményes gazdálkodásukat nagymértékben tudják segíteni. Nem utolsósorban ez a szaktanácsadási rendszer szükséges ahhoz is, hogy megfelelő szakmai képzéssel , szakmai utánképzéssel, prompt, napi friss információkkal bírjanak majd, ehhez is szükséges ennek a törvénynek a módosítása. Mindent összevetve megállapítható az, hogy ezeknek a törvényeknek a módosítása, még egyszer ismétlem, nagymértékben segíti a gazdá lkodók tevékenységét, gondjainak enyhítését. Bízom abban, hogy a parlament ezt - az ellenzéki képviselők által is korábban kinyilatkoztatottak alapján - támogatni fogja. Kérem a támogatásukat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszö nöm, Farkas Sándor képviselő úr. Most megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : (Miközben kicseréli a mikrofonját:) Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kis türelme t hadd kérjek, mert nincsen csipesz ezen a mikrofonon, úgy meg elég nehéz lesz; most akkor a szomszédén nem lesz majd. Elnézést, elnök úr, de ezt valahogy megoldom. ELNÖK : Jó, visszaállítjuk az órát. GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszö nöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megint egy olyan salátatörvény van előttünk, amely nem a kormány előterjesztése, ugyan mi azt szeretnénk, jobb lenne, ha az lenne, mert akkor megelőzte volna egy szélesebb társadalmi egyeztetés. Ebben mindig az a csapda az ellenzéki képviselőknek, hogy nyilvánvaló, hogy egy ilyen salátatörvényben sok olyan rész van, ami támogatható és rendben van, de vannak benne olyan elemek, amelyek nem. Na most, miután a végén egy gombot kell nyomni, ezért nagy való színűséggel ilyenkor, ha csak kevés olyan van benne, ami nem támogatható, akkor tartózkodás van, ha meg sok, akkor meg ellenszavazat. Ezen még dilemmázunk, meg lesznek még javaslataim, hátha egykettőt megfogadnak belőle akár az előterjesztők, akár a kormá ny, akkor ezt nyilván kezelni lehet. Mindenesetre annak örülök, hogy itt van Tállai képviselő úr, mert az agrárium versenyképességét az javítaná a leginkább, ha mindenhol elintézné, hogy csökkenjen az üzemanyagok ára, mert ebben ő nagyon jó, és nem jövedék iadócsökkentéssel. Az is fontos lenne, csak miután nálunk, a szakmában a jövedéki adó nagy részét vissza lehet igényelni, ezért jobb lenne, ha a MOLnál a termelőiárcsökkentést tudná országosan elrendezni. Ahogy látjuk, megvannak ehhez a lehetőségei, és j ó lenne, ha ezt folytatná. A másik. Ahogy mondtam, ez egy salátatörvény, és az is látszik, hogy több olyan eleme van, aminek persze a versenyképességhez semmi köze nincs, de most nem mondom azt, hogy soha nem történt még ilyen a parlamentben, hogy mondjuk, a versenyképesség kapcsán vadászati szabályokat módosítunk. Hozzáteszem, az egyik, nem a leghosszabb, de elég sok területet érintő része ez a törvénynek, és azt is meg kell mondjam, hogy ezzel alapvetően nincs is baj, tehát ezek azok az elemek, amelyek jó k. Ugyancsak jó az, hogy megemelik a kedvezményeket a vízgazdálkodás kapcsán. Eddig is voltak nyilván, most ez ki lett bővítve szélesebb körre, és azt gondolom, ez már régi igény, hogy több vizet