Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 14. kedd (257. szám) - A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
1824 nyilvánvalóan utánkövetési jogosultsága is van, tehát egy projekt zárása után a következő öt évben legalábbis kell tudnia folyamatosan ellenőrzések során érvényt szerezni a jognak meg az igazs ágnak, ennek ellenére miniszter urat ez meglepte, hogy vannak ilyen problémák. Én ezt a hozzáállást egészen elképesztőnek tartom, de nemcsak e tekintetben volt nyilván elképesztő a hozzáállása, más tekintetben is, de most ez nem ide tartozik. Mindenesetre, ha már ő a saját irányító hatóságát vezetve nem képes ezt a feladatot ellátni, én nagyon remélem, hogy akkor most íme, itt lesz a kormányhivatalok szerepe, és ezt meg fogják oldani. Egy dolgot még hadd tegyek hozzá az idő rövidsége miatt, a többi kérdésrő l pedig Gyüre Csaba képviselőtársam fog beszámolni önnek. Nagyon nagy kérdés, hogy ezen víziközműtársulatok felszámolási eljárása mennyi idő alatt zárul le. Mert amit önök ide beletettek mint a vízgazdálkodási törvény bővítése, az arról szól, hogy milyen új hatósági jogköre lesz. De egy dolog még mindig nincsen tisztázva, hogy mennyi idő alatt kell lezárulnia. Vitán felül áll, önök beleírták, hogy 15 napon belül, ha korábban nem alakították meg, akkor a cégbíróságnak ki kell jelölnie az elszámoló bizottság tagjait, de azt már nem írták oda, hogy ennek az elszámoló bizottságnak mennyi időn belül kell érdemi döntéseket hoznia, és mennyi időn belül kell lezárnia az elszámolás eljárását. Köszönöm szépen, lejárt az időm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönö m szépen, képviselő asszony, jegyző asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség képviselői felszólalásokra. A Jobbik képviselőcsoportjából Gyüre Csaba képviselő úr jelentkezett. Parancsoljon, kép viselő úr! Öné a szó. DR. GYÜRE CSABA ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az indokolás szerint egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amely a hatósági jogalkalmazás könnyítésére, az állampolgár ok, vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére, az ügyintézési határidő csökkentésére, az eljárásokért fizetett díjak, illetékek csökkentésére vagy megszüntetésére, a párhuzamos nyilvántartások megszüntetésére, a versenyképesség erősítésére, az a utomatikus döntéshozatal bevezetésére jött létre. Tehát mind olyan dologra jött létre, amivel, azt gondolom, hogy mindenki egyetért és senki sem szeretné azt, hogy ezek ne érvényesüljenek. Önmagában az, hogy mit fogalmaz meg egy törvény indokolásban és mi a valós tartalma, nem biztos, hogy minden esetben egyezni fog. Ki ne akarná a hatósági jogalkalmazás könnyítését? Ki ne akarná az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését? Folyamatosan erről beszélünk minden alkalommal. Valóban, e bben a törvényben aztán vannak olyan megfogalmazások, illetve olyan részek, amelyek valóban csökkentik az adminisztratív terheket, valóban csökkentik a pénzügyi kiadásokat az állampolgárok részéről, illetve valóban gyorsítanak is bizonyos esetekben. Ezzel nincs is gondunk, de Hegedűs Lorántné képviselőtársam az előző felszólalásában már elmondta, hogy mi nem ezeket az apró technikai változásokat várnánk a bürokráciacsökkentésben, hanem sokkal konkrétabban hozzányúlva a magyar bürokráciához sok mindent lehet ne csökkenteni. Halljuk a nyugateurópai példákat, hogy milyen egyszerűen tudnak ügyintézni, hogy mennyi ideig tart náluk egy ügyintézés, mennyi ideig lehet megszerezni egy vállalkozási engedélyt, egy építési engedélyt, egy cég beindítását mennyi idő alatt lehet, és bizony nálunk is vannak erre törekvések, hogy minél hamarabb történjen meg, és nyilván a cégbejegyzésnél például nagyon pozitív példákat tudunk elmondani Magyarországon is. Azonban összességében úgy gondolom, hogy ma még egy átlagos magyar ember , egy magyar állampolgár, illetve egy magyar vállalkozás azt fogja mondani, hogy Magyarországon páratlanul nagy a bürokrácia, és nincs szükség arra, hogy az ilyen fokú legyen. Az, hogy most hozzányúlunk az igazolványokhoz, és már korábban hozzányúltunk, ho gy illetékmentes legyen, ezt akkor is elfogadtuk. Nem értettük, hogy miért kell ilyen sok igazolványt