Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 13. hétfő (256. szám) - A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
1731 Ha ott leszn ek, itt a parlamentben fogom nyilvánosan elismerni, hogy bocsánat, tévedtem, mert önök mégiscsak egy picikét gondolkodnak a nyugdíjasok helyzetének a javításán. A másik, amire önök most nagyon büszkék, és ezzel dicsekednek, propagandát folytatnak, hogy mos t a nyugdíjasoknak inflációkövetéssel kiegészítik a nyugdíját. Nem most kellett volna, januárban, mert januárban is lehetett tudni, hogy az infláció ebben az évben nem 1,6 százalék lesz, hanem 2,4 százalék, és ne beszéljen ön a visszamenőlegesről, mert ing yen használták a nyugdíjasok pénzét az elmúlt hónapokban! Nekik a néhány száz forint vagy a néhány ezer forint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) is sokat számított volna. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. SCHMUCK ER ZSÉBET ( LMP ): Úgyhogy én tisztelettel kérem önöket, hogy támogassák a javaslatcsomagot. ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. A víziközműszolgáltatásról s zóló 2011. évi CCIX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. számú törvény módosításáról szóló előterjesztéshez b enyújtott bizottsági jelentés vitája. A kormányelőterjesztés T/17996. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Szabó Zsolt államtitkár urat mint előterjes ztőt, a vita e szakaszában kíváne felszólalni. (Szabó Zsolt jelzésére:) Államtitkár úr jelzi, hogy a vita e szakaszában nem kíván felszólalni. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások köve tkeznek a napirend szerinti időkeretben. Kérdezem, kíváne valaki képviselőtársaim közül felszólalni e napirend keretében. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Kérdezem államtitkár urat, kíváne most, a vita e szakaszában szólni. (Szabó Zsolt jelzésére:) Igen, államtitkár úr, öné a szó. SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm az értékes gondolatokat, amelyek a vitában elhangzottak, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy a szavazás során támogassák a törvénymódosítási javaslatot. Köszönöm szépen. (Szilágyi György: Ez nagyon vicces volt!) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Szabó Zsolt: Nem erre a vitára gondoltam.) Tisztelt Orsz ággyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.