Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 13. hétfő (256. szám) - Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz):
1729 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik frakciója holnap támogatni fogja a tárgysorozatbavételi kérelmet. Az előterjesztés nagy részével egyetértünk. Vannak olyan részei, amit máshogy képzelünk el, de az irányvonallal egyetértünk. Az egyik ilyen például a nyugdíjemelés kérdése. Nekünk is van kész programunk a nyugdíjemelésre. Mi azonban nem úgy képzeljük el, hogy egyenlő arányban elosztásra kerüljön a nyugdíjasok között a nyugdíjemelésre szánt összeg, hanem ezt még jobban cizellálnánk, még jobban elosztanánk. Mi a sávos nyugdíjemelésben g ondolkodunk, de az iránnyal egyetértünk, hogy a jelenlegi rendszeren változtatni kell. Ugyanis a jelenlegi százalékos emelés nem eredményes, mert nagyon sokszor a magas nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok, akár kommunista luxusnyugdíjban részesülők jutnak na gyon magas összegű nyugdíjemeléshez, míg a fizikai munkával egész életüket végigdolgozó nyugdíjasok nagyon kevés juttatásban részesülnek. (18.40) Mint mondtam, a legtöbb intézkedéstervezettel egyet tudunk érteni, ezért is fogjuk támogatni. Egyébként az öre gségi nyugdíjminimum emelésével kapcsolatban szokott mindig kritika megfogalmazódni a kormány, illetve a kormánypártok részéről, hogy annak az emelése nagyon sok más kiadást, illetve nagyon sok más juttatást is változtatna. Egyébként itt sem kell mást tenn i, mint amit akár a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetésénél tenni kellett volna, hogy cizellálni kell a rendszert. Tehát az, hogy az öregségi nyugdíjminimum emelkedik, azzal párhuzamosan meg lehet azt tenni, hogy a juttatásokat a megemelt összeghez, ame lyiknél indokolt egyébként az emelés mértéke, akár a juttatásnál, akár a szociális segélynél az emelés jogosult, illetve jogszerű, ott megtartva ezt az 50 ezer forintos összeget, más juttatásoknál pedig akár a százalékok változtatásával szintén cizellálni lehet a rendszert, és az igazságos rendszert ugyanúgy meg lehet tartani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kovács Sándor képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. KOVÁCS S ÁNDOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a Népjóléti bizottság ülésén már tárgyaltuk, azt gondolom, hogy amit a magyar kormány a nyugdíjasok tekintetében vállalt, azt tartja, mégpedig hogy a nyugdíjak vásárlóértéké t az inflációnak megfelelően reálértéken tartja. Ezt nemhogy vállalta, ezt körülbelül 10 százalékos mértékben meg is emelte, ami azt jelenti, hogy a 201416 között megvalósult nyugdíjemelés 23,1 százalék volt, ezzel szemben a fogyasztóiárnövekedés 11,8 sz ázalék, vagyis 12,4 százalékban növekedett a nyugdíj. Ezenkívül azt gondolom, hogy a képviselő asszony által bejelentett inflációs mérték kiigazításra kerül, a kormány már be is terjesztette a novemberben esedékes emelést, és nemcsak az emelést, hanem a ny ugdíjprémium szabályát is, hiszen hogyha a megadott 3 százalékon felül van a gazdaság teljesítménye, akkor a társadalmi egyezségre, a társadalmi csoportok egymás közötti felelősségvállalására tekintettel a nyugdíjasok is részesülni fognak ebből a gazdasági növekedésből. De nézzük a minimálnyugdíj kifejezést! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez már régen csak egy szám, a köztisztviselői alapilletmény szorzatához hasonlóan egy olyan elméleti szám, ami 40fajta juttatás - ahogy Vágó Sebes tyén képviselőtársam is mondta , valóban ez több olyan juttatás, szociális, gyermekvédelmi és egyéb juttatásoknak az alapszámítása, ami még egyszer mondom: 40fajta emelkedést, költségvetési torzulást jelenthetne. Tehát summa summarum: senki nem részesül ma 28 500 forintos nyugdíjban, minimum 39 700 forintot kap, aki húsz évet ledolgozott. Úgyhogy most sem fogjuk támogatni az előterjesztést. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)