Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 13. hétfő (256. szám) - A Fidesz kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
1725 közterülethasználati engedélyt is kellene kérni. Ez ugye, az országban elég nagy botrányt vetett fe l, hogy egyrészt nem tudják igazolni, hogy miből vették meg, másrészt pedig közterülethasználati engedély nélkül próbáltak meg kihelyezni plakátokat, és akkor arra hivatkoznak, hogy ki miért és hogy szedi le a plakátjukat, ami egyébként nyilvánvalóan telj esen jogellenes. Tehát erről kívánják ezzel a határozati javaslattal, illetve a vizsgálóbizottság felállításával elterelni a figyelmet, úgyhogy én arra kérem az Országgyűlés józanabbul gondolkodó részét, hogy ezt a határozati javaslatot ne vegye tárgysoroz atba, mert nem veheti tárgysorozatba a jelenlegi törvényi szabályozások szerint. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport. DR. BÁRÁNDY G ERGELY ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én szakmailag nem kívánok képviselőtársammal vitatkozni azon, hogy egy ilyen témában lehete vizsgálóbizottságot felállítani vagy sem, mert ez két percbe nem fér bele. De azért azt javasolom megfontolásra, tisztelt Vas képviselő úr, hogy szálljon magába egy kicsit, és gondolja azt át, hogy mióta kormányon vannak, hét éve, egyetlenegy vizsgálóbizottság felállításához nem járultak hozzá. Egyetlenegyhez sem! Mert önök szerint akkor hét éve egyetl enegy témában nem lehetett volna ilyet felállítani. Szóval, én azt gondolom, hogy ez önmagában dönti meg azt az érvet, amit ön most itt hangoztatott. Mindig megpróbálnak elbújni valamilyen formai kifogás mögé. Sajnos, az a helyzet, hogy az ember kénytelen vizsgálóbizottsággal próbálkozni, amikor azt látja, hogy egyébként a fideszes legfőbb ügyész nem hajlandó eljárni az ilyen és hasonló ügyekben. Az lenne a jó, és az lenne az üdvös, ha már régesrégen büntetőeljárás folyna ebben az ügyben. Ugyanis a napnál világosabban látszik, hogy itt tiltott kampányfinanszírozásról van szó. Erre konkrét bizonyíték volt. Annál konkrétabb bizonyíték, mint hogy az egyik érintett fél azt mondja, hogy ez így történt, és tesz egy feljelentést gyakorlatilag saját maga ellen, enn él nem kell több. Önök néha büntetőeljárásokat egy tanúvallomásra indítanak, már persze, ha azt ellenzéki politikussal szemben kell megtenni, de ilyen esetekben, meg amikor hangfelvétel van a bűncselekményről, akkor érdekes módon a legfőbb ügyész ezt nem t eszi meg. Tehát mivel ez nem történik meg, így marad a vizsgálóbizottság, tisztelt képviselőtársaim, hogy legalább erkölcsi elégtételt tudjon kapni az ország azért a bűnért, amit önök elkövettek. A másik, hogy ez nem a Jobbikról szól, meg nem a Jobbik plak átkampányáról, meg az önökéről, hanem arról, amit önök csináltak tiltott módon. Az EBESZ választási megfigyelő missziója is azt mondta, hogy itt bizony problémák vannak, és szabálytalanságok történtek. Éppen ezért az MSZP támogatja ezt a javaslatot, olyann yira, hogy mi is, konkrétan én magam is aláírtam azt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Ikotity István képviselő úrnak, LMPképviselőcsoport. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Ház! A tavaszi ülésszakon az Országgyűlésen áterőltetett plakáttörvény egy beismerő vallomás a Fidesz részéről azzal kapcsolatban, hogy Simicska Lajos a Gnapig milyen formában finanszírozta a pártot. Ami hosszú évekig nem fájt, tavas szal hirtelen fájdalmas lett. A Fidesz rádöbbent, hogy oligarchák finanszíroznak pártokat; az a Fidesz, amely legalábbis 201014 között egyedüli kedvezményezettje volt éppen annak a korrupt rendszernek, amelynek kapcsán tavasszal farkast kiáltott.