Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 13. hétfő (256. szám) - A Fidesz kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vétele - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1723 A másik: a köt elezettségszegési eljárás. Vas képviselő úr kérdezte, honnan tudom, hogy el fogjuk bukni. Hát onnan, tisztelt képviselőtársam, hogy eddig nagyjából minden kötelezettségszegési eljárást elbuktak. Rendkívül egyszerű kitalálni, valószínűleg ez sem lesz új a s orban, itt is el fogják marasztalni Magyarországot, ugyanis olyan esetekben indul meg ez az eljárás, ahol nemcsak az Európai Bizottság gondolja úgy, hogy önök jogszerűtlenül járnak el és megengedhetetlen módon, hanem a magyar parlamenti pártok is, a magyar közélet is. Az pedig, hogy önkényese vagy nem: ismerik a viccet, hogy mit egy, legalább száz őrült jön szembe. Önökkel legalább száz őrült megy szembe az autópályán, ugyanis önökön kívül mindenki azt gondolja itt, Magyarországon, hogy ez önkényes, amit ö nök csinálnak. Úgyhogy azt kérem még egyszer a tisztelt Országgyűléstől, hogy gondolja meg, kímélje meg Magyarországot az újabb kudarctól, megpróbáltatásoktól, és vonjuk vissza ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) EL NÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapunkon kerül sor. A Fidesz kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat tárgysoro zatba vétele Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön a Fidesz kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló H/17595. számú határozati javaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozat ba vételt az Igazságügyi bizottság utasította el. Tisztelt Országgyűlés! Először megadom a szót az előterjesztőnek, ötperces időkeretben. Az előterjesztő pedig Szilágyi György képviselőtársunk. Öné a szó, képviselő úr. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ismert, a Fideszkormány folyamatosan támadja az ellenzéket, azon belül is leginkább a legerősebb ellenzéki pártot, a Jobbikot, különböző dolgokkal vádolja. Odáig jutottak, hogy 2017 júliusában alkotmányellenesen elérték, hogy a jövőben a Jobbik ne hirdethessen plakáthelyeken. A Fidesz kritizálta, hogy a Jobbik - szerintük - túlságosan olcsón, listaár alatt kaphatja meg a plakáthelyeket. Arra azonban ekkor még nem gondoltak, amikor ezt a támadást indították, hogy előbbutóbb a saját csapdájukba fognak beleesni. Nem számoltak azzal, hogy a 2010es kampányköltéseik előkerülnek, ami miatt titkolózásra és hazudozásra kényszerültek. Mégpedig azért, mert 2010ben plakátonként a Jobbik adataiból kalkulálható árnak csak az 58 százalékát kellett megfizetnie a Fidesznek. Tehát a mostani listaárakon körülbelül 1 milliárd forintot kellett volna adniuk azért, amiért a valóságban csak 23 millió forintot fizettek. Ugye, ezeknek az ismeretében, mivel joggal merü l fel, hogy a Fidesz 2010es választási kampányában Orbán Viktor és pártvezető társai jogsértő módon jártak el, kiderült, hogy a Fidesz kampányát szervező Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. mostani vezetése nem találja annak nyomát, hogy hét évvel ezelőtti költségeket számláztak volna ki a Fidesznek, ezek alapján tehát a Hír TV által nyújtott kampány teljesen ingyen történt a Fidesz számára. Ez a cselekmény valóban felveti a pártfinanszírozással kapcsolatos szabályok megsértését, ez valóban fe lveti a csalást és a tisztességtelen pártfinanszírozást.