Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 30. hétfő (251. szám) - Volner János (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Milyen országot építenek Önök?” címmel - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
1210 Hét és fél éve önök vezetik az oktatási tárcát, s legutóbb éppen azzal voltunk kénytelenek szembesülni, hogy mélyben vannak a magyar oktatás eredményei, a PISAfelméréseken soha nem voltunk annyira hátul, mint amennyire most, még egyszer mondom, hét és fél évi Fideszkormányzás után. Az egészségügyben azt mondhatjuk el magunkról, hogy a miénk a legtöbb daganatos megbetegedés, nemegyszer a betegek hozzátartozói viszik be a gyógyszereket, a köt szereket a betegek részére, mert a kórházban egyszerűen nem áll erre rendelkezésre a szükséges forrás. Az európai uniós források több ezer milliárd forintjából egyetlen nemzetközi szinten versenyképes magyar vállalatcsoportot nem tudtunk fölmutatni az elmú lt években. Egyetlenegyet sem, miniszterelnök úr! Azt is fontos látni, hogy ezzel szemben a politikai teljesítmény hiányát egy elképesztő hazugsággyárral próbálja ellensúlyozni az ön kormánya, 70 darabnál (sic!) többet nyertünk az elmúlt hónapokban az elle n a médiabirodalom ellen, amit ön pénzel, miniszterelnök úr. Mi erről a véleménye? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A válaszra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Parancsoljon, miniszterelnök úr! ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Az indokoltnál gyorsabban kell beszélnem, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre elfogadható választ adjak. Milyen országot építenek önök? Magyar Magyarországot építünk. Az a cél, hogy mindenki, aki tud és akar dolgozni, az dolgozhasson. Azt aka rjuk, hogy megérje dolgozni. Hét év alatt 740 ezer új munkahely jött létre Magyarországon. A pénzügyeink rendben vannak. Öt éve 3 százalék alatt tartjuk a költségvetés hiányát. Folyamatosan csökken az államadósság, és az idén 4 százalék felett lesz a gazda sági növekedés. Az idén 12 százalékkal növekedtek a reálbérek, 15 százalékkal emeltük a minimálbért, és 25 százalékkal a szakmunkásminimálbért. Béremelést kapnak ezenfelül a rendvédelmi dolgozók, a tanárok, közel százezer egészségügyi dolgozó. Végrehajtot tuk a rezsicsökkentést, és annak hosszú távú fenntarthatósága érdekében elkezdtük építeni Paks II.t. Megőriztük a nyugdíjak reálértékét, az idén először nyugdíjprémiumot is fizethetünk a magyar nyugdíjasoknak. Összefoglalóan azt mondhatom, hogy mi egy oly an országot építünk, amely kiáll a nemzet egészéért. Mindenki tehet előre minden évben legalább egy lépést. Olyan országot építünk, amely a saját lábán áll, és olyan országot, amely az önök segítsége nélkül - amire nem számíthatunk - is képes megvédeni az ország külső határait. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Egyperces viszonválaszra Volner János frakcióvezető úré a szó. Parancsoljon! VOLNER JÁNOS ( Jobbik ): Miniszterelnök ú r, az ország jövője nem a Sorosplakátoknál fog eldőlni, az ország jövőjét jelenleg a tantermekben döntik el azok a tanárok, akik az elmúlt évek leggyengébb teljesítményét nyújtják, az önök által kidolgozott tanterveknek és az önök által vezetett oktatási rendszernek köszönhetően. Az ország jövőjét a tantermekben döntik el, miniszterelnök úr. S még egyszer mondom, annak, ami ebben az esetben a magyar oktatással történt, kihatása lesz arra is, hogy később mekkora lesz a magyar hozzáadott érték a gazdaságon b elül, mert nem eléggé képzett a magyar munkaerő, és mélyben van az oktatás teljesítménye. Én jó néhány konkrétumot fölsoroltam, arra kérem, miniszterelnök úr, hogy a rendelkezésére álló egy percben legyen kedves és térjen ki ezekre. Én ugyanis most azt lát om, hogy ha kell, akkor önök kopaszokat küldenek megakadályozni egy népszavazási kísérletet, ma éppen a vizsgálóbizottsági indítványunkat szavazták le fideszes képviselők. Megjegyzem, ez még a szocialisták idején is ment,