Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - MANNINGER JENŐ (Fidesz):
987 Továbbra is bombázni fogjuk önöket azokkal a javasla tainkkal, amelyek, úgy érezzük, hogy jobbá tennék ezt a fejlesztéspolitikát, és amelyek valóban előrevinnének és nem csak a mutyizásba ragadnánk bele. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. A követk ező hozzászóló Manninger Jenő képviselő úr, Fidesz. MANNINGER JENŐ ( Fidesz ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita során többször felmerült egy bizonyos kérdés, hogy fenyegetie veszély Magyarország uniós forrásait, hiszen számtalan politika i fenyegetést kaptunk az elmúlt időszakban, hogy megvonják ezeket az uniós támogatásokat. Ahogy itt elhangzott, különösen a migránskérdéssel kapcsolatban néhány európai politikus mondta azt, hogy akkor el kell vonni forrásokat. Azt gondolom, hogy ezek a nyilatkozatok egyértelműen a politikai viták, illetve, ha erősebben fogalmazok, a politikai zsarolás körébe tartoztak. Hiszen valóban úgy van, ahogy egyébként az uniós biztos, Oettinger biztos is nyilatkozta, hogy a fejlesztési fo rrások jelentős része az Unió15öknek, tehát a korábbi uniós tagoknak is érdeke. Itt is elhangzott, hogy egyes tanulmányok szerint Lengyelországban a lengyel forrásokból 80 százalék visszamegy Németországba. Sokszor felvetődik a vita, hogy érdemes volte az Unióba belépni, az uniós források megérike. Nyilvánvaló, hogy már azért sem lehet elvonni ezeket az uniós forrásokat, mert ez egy olyan megállapodás része volt, ahol az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlásával együtt lépett ez él etbe. Tudjuk, egészen biztos, hogy a tőkeáramlás során elsősorban a külföldi tulajdonosok által kivitt tőkejövedelmek jóval nagyobbak, mint ami tőkejövedelmet a magyar tulajdonosok hazahoznak. Nyilvánvaló, hogy elestünk egy bizonyos importvámbevételtől, e z 42 milliárd a számítások szerint. Egészen biztos, hogy a magyarországi munkaerő kiáramlása is elsősorban az Unió15öknek kedvez. Ott is vegyes a hatása, de elsősorban az ő gazdaságukat fejleszti, habár meg kell mondjam, hogy ez gazdaságilag Magyarország számára is jelentős. Tehát ha egyenleget akarunk felállítani, akkor nagyon sok olyan tanulmány van, amely azt mondja, a lengyel tanulmány 80 százalékról beszél, de amikor én korábban megfigyelő voltam az Európai Parlamentben, már akkor is elismerték, hogy ez legalább 40 százalék lesz. Tehát nyugodtak lehetünk egyfelől, mert ez érdeke az Unió15öknek, tehát a nyugateurópai országoknak is, másfelől azt gondolom, létezik egy olyan kompromisszum, és itt a magyar kormány nyilván arra törekszik, hogy ez kölcsö nösen kedvező legyen. Tehát mindazonáltal, hogy ez az uniós 15ök érdeke is, Magyarországnak is alapvető érdeke kell legyen, és én azt gondolom, az eddigi szerződések, programok ezt tükrözik. Engedjék meg, hogy még reagáljak néhány olyan felszólalásra, ame lyben egyértelműen ellentmondásokat tapasztalhattunk az ellenzék részéről. Elhangzott, hogy ezek a programok a gazdasági növekedést semmiképpen nem növelik; másfelől meg azt szokták mondani, hogy a magyar gazdaság meg különösen a fejlesztések csak azért nö vekednek, mert csak az uniós források növelik azokat. Nyilvánvaló, hogy egyik állítás sem igaz önmagában. Igaz az, hogy az uniós források jelentősen hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, erre különböző százalékos számítások vannak, és a jövőben is hozzá fognak járulni; a feladat az, hogy felkészüljünk arra, hogy amikor nem lesznek, akkor is legyen gazdasági növekedés. Másfelől pedig olyan képtelenségek is elhangzottak itt, hogy az egészségügy egyetlenegy fillért sem kapott, hogy az egészségügyben nem hasz náltuk fel a forrásokat. Több mint 500 milliárd forint az, amit az uniós fejlesztésekből az egészségügy területén az elmúlt évtizedekben már felhasználtunk. És ezekbe nem csak a fideszesek járnak, tehát hogy csak a fideszesek jártak volna jól, ez is egy ké ptelenség, de azt gondolom, hogy ezeknek a százmilliárdoknak a sorsa mindenkit gazdagít, még akkor is, ha az összes problémát nem oldja meg.