Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
962 túlárazás, így a korrupció kockázatát, így aztán Magyarország előkelő helyet foglal el az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal feketel istáin. Aztán nemrégiben módosult egy rendelet a költségnövekményre vonatkozóan, aminek következtében a kormány a saját maga által meghatározott eljárási szabályoktól egyedi döntéssel eltérhet. 30 százaléknál magasabb túllépés esetén is támogatható lesz a költségnövekmény, és már csak 15 százaléknál nagyobb drágulás esetén kell kirendelni igazságügyi szakértőt. Ez az intézkedés is egyértelműen a korrupció erősödésének irányába hat. Összességében kijelenthető, tisztelt képviselőtársaim, hogy a rendszereket k ézi vezérléssel irányítják az egyéni érdekek szolgálatában. A kiemelt projektek gyorsan mennek, hiszen egy szűk kör a kedvezményezett ezekben az esetekben, viszont a másik oldalról a kis- és középvállalkozások fuldokolnak a bürokrácia mocsarában, s a közbe szerzések az EUs pénzek magánzsebekbe vándoroltatásának legfontosabb eszközeinek tekinthetők. Mit tud ígérni a Jobbik? A 2018as kormányra jutásunkat követően olyan helyzetet fogunk teremteni Magyarországon, hogy tisztességesen versenyezhessenek a vállalk ozások, érdemeik szerint tudjanak részesülni a támogatásokból. Átlátható, kiszámítható és tiszta viszonyokat fogunk teremteni, hogy tartós, hosszú távú és fenntartható növekedés jöhessen létre, aminek aztán az eredményeit, gyümölcseit a magyarok a saját bő rükön is érezhetik. A végcél természetesen az, hogy az uniós források nélkül is megálljon hazánk a lábán, hiszen a gazdaságnak ezt a fajta függőségét mindenképpen érdemben csökkenteni kellene. Emellett pedig most zajlik az európai bérunióra vonatkozó kezde ményezésünk - egy európai polgári kezdeményezésről van szó ebben az esetben , amely érdemi fokozatos bérfelzárkóztatást céloz meg. Megtaláltuk azokat a középeurópai és balti országbeli partnereket, akikkel közösen tudunk fellépni ennek a célnak az elérése érdekében, így aztán tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek jöhetnek majd létre Magyarországon a Jobbik 2018as választási győzelmét követően. Az lesz a legfontosabb a forráselosztás tekintetében, hogy érdemben változtassunk a jelenlegi helyzeten, amikor is érdekalapon történik a pénzek elosztása. Mi ezzel szemben egy érdem- és értékalapú pénzelosztást fogunk majd bevezetni. Erre készülünk a jövő évi választásokat követően. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Balczó Zoltán európai parlamenti uniós képviselőnek. Öné a szó. BALCZÓ ZOLTÁN európai parlamenti képviselő, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Elnök úr, köszönöm a szót. Magyarországon a fejlesztések több mint 90 százaléka uniós forrásból történi k, ezért érthető ez a fokozott figyelem, ami a pénzfelhasználást követi. Ez a rászorultság azonban egy szegénységi bizonyítvány is, mert azt jelenti, hogy a magyar nemzetgazdaság nem jutott el oda, hogy önálló forrásokat tudjon teremteni a fejlesztésre, te hát nekünk a fejlesztések során alkalmazkodnunk kell az uniós úgynevezett prioritásokhoz, és az európai szemeszter keretében azt is meghatározzák, hogy költségvetésünknek mik legyenek a fő irányai és számai. A római szerződés 60. évfordulóját ülték, ünnepe lték meg - már amennyiben ezen van mit ünnepelni - Rómában, és visszatekintettek az elmúlt hatvan évre, így engem is inspirál, hogy az uniós források időszakára a kezdettől egy rövid áttekintést adjak. Először is hogyan tekintsünk mi az uniós forrásokra? H álásnak kell érte lennünk? Nem. Igaza van Lázár János miniszter úrnak, aki elmondta, hogy ez a forrás nekünk jár. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ezt nem lehet attól függővé tenni, hogy a migránsokkal szembeni követ kezetes politikát a liberális EUs oldal hogyan ítéli meg, tehát ezt mindenképpen vissza kell utasítani. Ráadásul mi meghoztuk az áldozatot azért, hogy az Unió tagjai lettünk. A kérdés az, hogy ez egy szent célért így volte szükséges áldozat, vagy pedig r észben föláldoztuk nemzeti érdekeinket a csatlakozás előtt.