Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK:
899 POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az 1990 előtti pártállami rendszer hatása hosszú időre kinyúlik, és az 1990 előtti rendszer egyrészt a történelmünk egy sötét foltja, embereket tett lehetetlenné, embereket tett nyomorékká, de úgy tűnik, hogy az 1990 utáni történések visszahatásai is embereket tesznek vagy igyekeznek tönkretenni. Miközben nagyon jól tudjuk azt, hogy a 90es, illetve a ’90 előtti években a pártállam igyekezett megtenni mindazt, amivel megszabadíthatja magát a későbbi felelősségre vonástól, amivel megszabadíthatja magát attól, hogy bármiféle tevékenysége nyomon köve thető legyen. És azzal, hogy ilyen volumenben és ilyen mértékben tették tönkre, illetve tették lehetetlenné az azt megelőző adatokat tartalmazó aktákat, ezzel nagyban nehezítik, nehezítették azt, hogy a történelemnek ez az időszaka valóban feltárható legye n, és minden részletében megmutatható és minden elemében bizonyítható is legyen. Az, önmagában azt gondolom, mulatságosnak mondható lenne, hogy a parlament egyetlen rendszerváltó pártját és a parlament egyetlen rendszerváltó pártjának tagjait, vezetőit vád olják azzal, hogy a kommunista állampárttal működött együtt vagy a kommunista állampárt érdekében tevékenykedett volna. (Dr. Szél Bernadett: Ez lett belőletek!) Aki a történelemnek azt a szakaszát ismeri, amikor a rendszerváltás előtti időszak vagy a rends zerváltás környéki időszak volt, az nyilván nem állíthat ilyet. Nyilván egy identitáskeresés az, amikor valaki nem vett részt a rendszerváltásban, szeretne azonban olyan politikai pártként megjelenni, mely szerint neki bármi köze van az antikommunizmushoz vagy a rendszerváltáshoz. (Mirkóczki Ádám: Bocsánat, hogy 1978ban születtem! - Dúró Dóra: És Tasnádi? És Martonyi? - Nagy zaj a Jobbik padsoraiban. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt képviselő Hölgyek és Urak! A kommunista állampárti bűnök feltárása, dokumentumok megmutatása, dokumentumok nyilvánosságra hozatala, illetve kutathatósága egy folyamat, amelyért nagyon sokat tett az Országgyűlés, nagyon sokat tettünk. (Dr. Szél Bernadett közbeszól.) Most éppen a mágnesszalagokon rögzített adatokról is beszélhetünk, amelynek titkosítása, titkos minősítése ugyan még ma is megvan, elemzésük eddig nem történhetett meg, azonban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely feladatul kapta (Mirkóczki Ádám közbeszól.) a kommunista diktatúra működési mecha nizmusának rendszerszerű feltárását, a bizottság tagjai, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársai olyan munkacsoportot hoztak létre, amely feldolgozta a mágnesszalagokat. Ez a munka, ez a tudományos feldolgozás és a feltáró munka e redményezte azt, hogy a mágnesszalagok megismerhetővé, kutathatóvá válnak. Az azonban itt is tény, sajnálatos módon, hogy a teljes értékfelmérés, a teljes feltárás nem történhet meg, hiszen a szalagok nem állíthatók helyre, megsérültek. (Dr. Szél Bernadett közbeszól.) Mindamellett a munkacsoport megállapította, hogy a nyilvántartások csak részben teszik lehetővé, hogy azonosítsuk azokat, akik az állampárttal annak idején együttműködtek, illve az ügynöktörvény rájuk vonatkozóan működhetne. (Dr. Szél Bernadet t: És köztük van fideszes?) Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány döntött arról, hogy a titkosszolgálati mágnesszalagokat a levéltár átvegye. A levéltárnak június 30áig kell megkapnia az adatállományt. Az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő adathordo zók átadása 2017. július elejéig megtörténik, és az ehhez szükséges feltételeket, mind a jogi, mind a pénzügyi feltételeket megteremtettük. Ezeknek az adatoknak a kutatása lehetővé válik. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK :