Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - Megemlékezés a londoni terrortámadásról - Megemlékezés II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
889 Újra és újra a szociális szövetkezetekkel jönnek elő, azokkal a szociális szövetkezetekkel, ahol 1600 milliárd forintot raboltak ki a rendszerből. Tudják, ismerik, az „Út a munkába” program keretei között talán ismerik Farkas Flórián képviselőtársunk nevét is, de Voldem ort nagyúrét is. Azt kell mondjam, hogy amit önök tesznek, azt pontosan nem az emberekért teszik, hanem az emberek ellenében cselekszenek. Még a csökkentett munkaképességű emberek 28 500 forintos ellátását is el akarják venni, közben hamis statisztikákat g yártanak mind a foglalkoztatás, mind a munkanélküliség tekintetében. Csak az ember nem számít önöknek. Csak az ember nem számít! Persze van, aki számít, a haverok meg a pereputty. No, mi egy olyan világot fogunk építeni, képviselőtársaim, ami mindenkiről s zól, ami mindenki Magyarországát jelenti, olyat, amelyben az emberek a tisztes megélhetés alapját meg fogják szerezni, és eszerint fogják tudni élni az életüket. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Or szággyűlés! A kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár úr kíván válaszolni. Államtitkár úr, öné a szó. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Elég sok témát é rintett, engedje meg, hogy röviden reagáljak. Ha kevesebb forrás kell a közfoglalkoztatáshoz, az azt is jelenti, hogy egyre többen találják meg a számításukat a piaci szférában. Annak azért örülök, hogy már ön is elfogadja azt, hogy a közfoglalkoztatás egy jó lehetőség, korábban azért hevesen támadták. Szeretném önt is emlékeztetni arra, hogy 2010hez képest 700 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, miközben a baloldali kormányok alatt megduplázódott a munkanélküliség. Ön beszélt a szerényebb körülmények között élőkről, de azt kifelejtette, hogy mégiscsak 15 százalékkal nőtt a minimálbér, 25 százalékkal pedig a szakmunkásminimálbér. (Gőgös Zoltán: Bruttóban.) Csökkentek az adók, amelyeket önök nem szavaztak meg, ezek pedig béremeléseket tettek lehetővé. Tavaly januárhoz képest 10 százalékkal növekedtek a reálbérek, és ez az adócsökkentés, tehát következésképp a béremelések folytatódnak majd. Egyébként én kicsit hiteltelennek tartom, hogy azok aggódnak a szegényekért, akik százezreket üldöztek devizahitelcsapdába és megduplázták a rezsiköltségeket. Csak hogy más témát is érintsek, én azzal a reménnyel hallgattam végig a felszólalását, hogy mindenekelőtt tisztázza azt, hogy igazake azok a hírek, hogy az MSZP által támogatott Dopeman csapata rátámadt a libe rálisok egyik aktivistájára. Tudjuk, hogy a baloldalon egyre nagyobb a marakodás a koncért, de mi nem számítottunk arra, hogy önöknek még az is belefér, hogy egymást megrugdossák. (Dr. Varga László: Ez valótlan volt!) Hadd tegyem fel a kérdést: ha önök így viselkednek a saját szövetségeseikkel, akkor mit várhatnak a baloldaltól a választók? (Gőgös Zoltán: A közmunkáról nem szeretnél beszélni?) Ha csak azt nézem, hogy eddig mi került nyilvánosságra, akkor elég sok szörnyű dolgot. Nemrég indítottak egy kampán yt, hadd utaljak erre, és ebből világosan látszik, hogy önök újra drasztikus adóemelésen törik a fejüket. Most abba nem megyek bele, hogy a szocialisták középosztályellenes kampánya mintha a Rákosikorszakban született volna, de ami ennél is fontosabb, az ok akarnak adóemelést, akiknek már a kormányzásuk alatt is (Moraj az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) a sarcolás volt a mániájuk. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy Botka László, akit önök miniszterelnöknek javasolnak, a teljesség igénye nélkül, m egszavazta a regisztrációs adót, a környezetterhelési díjat, az energiaadót, Draskovics adócsomagját, az áfaemelést, a házipénztáradót, a vagyonadót, nem mellesleg megszavazta a tandíjat, a vizitdíjat, a 13. havi nyugdíj elvételét és egyébként Gyurcsány Fe renc miniszterelnökké választását is. (Gúr Nándor: A 27 százalékos áfáról beszélj!) Mindezek egy dolgot nagyon is bizonyítanak, azt, hogy a baloldalon semmi nem változik, Gyurcsány és Bajnai után most itt van Botka László (Dr. Varga László: Féltek tőle, mi ? Mindjárt leelőzi Orbánt!) , aki maga is egy