Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 21. kedd (208. szám) - Napirend utáni felszólaló: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
879 mondhatnánk, azért, mert a kormányzat újabb elhibázott lépésekkel igyekezett beavatkozni ebbe a helyzetbe, vajmi kevés sikerrel. Ezek közül talán a legkecsegtetőbbnek tűnt volna az, hogy becsérték alatt ne lehessen elkótyavetyélni az emberek ingatlanjait, ugyanakkor azt látjuk, hogy az itteni szabályozás is hibás módon került átvezetésre. Nagyon keveset tudni például arról, ami a jogászok vitá jának tárgyát képezi azóta is, miszerint a harmadik sikertelen árverési kísérlet után mi következik a negyediknél, amikor a hatályos szabályozás még mindig lehetővé teszi azt, hogy ne a becsérték 100 százalékán, 90 százalékán, hanem adott esetben csak 50 s zázalékán tapsolják el az érintettek ingatlanjait. Aztán egyáltalán nem zárható ki az, hogy további összegeket követeljenek rajtuk és tőlük. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a beavatkozási módszer sem volt a maga teljességében tökéletes, ami azért fájó és azért kiábrándító, mert három évvel ezelőtt a Jobbik nevében benyújtottuk azt a javaslatot, amely teljes körű módon kezelte volna ezt a problémát. Kicsit furcsa az az érzés, ami egyébként a Quaestorkárosultak esetében már felmerült bennünk, hiszen ott is a Job bik képviselői 24 olyan módosító indítványt nyújtottak be a magyar parlament elé, amelyek akkori elfogadása az egész Quaestorbotrányt megelőzte volna. Sajnálatos módon pusztán azért, mert ezek ellenzéki indítványok voltak, elutasításra kerültek. A végered mény ismeretes. Érdemi szakmai ellenérveket akkor sem tudtak felhozni; mint ahogy a három évvel ezelőtti jobbikos javaslat kapcsán sem, amely megakadályozta volna azt, hogy az értékük töredékén kótyavetyéljék el az érintett polgárok ingatlanjait, aztán úja bb milliókat követeljenek rajtuk. Már akkor javasoltuk az elsétálás jogát, amelynek értelmében, ha az érintett pénzintézet vállalta azt, hogy fedezetként egy ingatlan szerepel, és azt az ingatlant piacosítják, akkor további követelésekkel ne fárassza az ad óst - idézőjelben , tehát engedje szabad emberként távozni. Azóta ez a csonka szabályozás keresztülment, nem a jobbikos százszázalékos, hanem annak a kormányzat által évekkel később benyújtott kilúgozott formája, a kilakoltatási moratórium pedig lejárt. A z árverések tekintetében elmondhatjuk, hogy tízezres nagyságrendben került és kerül sor ilyenekre, és a károsultaknak talán csak az lehet a „szerencséjük”, hogy ezek jó része sikertelen, akár érdeklődő, akár vevő híján. Nem biztos tehát, hogy a mostani cso nka fideszes módosítás bármit is javítana ezen a helyzeten. Azt viszont látjuk, hogy a Nemzeti Eszközkezelő sokak számára levegőt adhatna, átmeneti segítséget nyújthatna, ehhez viszont hatalmas szükség lenne arra, hogy a kormányzat végre változtasson a job bikos nyomásnak megfelelően, vegye ki az eszközkezelő elbírálási rendszeréből azt, hogy a hitelező bank kötelező hozzájárulására legyen szükség. (11.50) Hiszen a hitelező bank - és el fogom mondani még 150szer a parlamentben, ha kell, egészen addig, amíg nem változtatnak ezen - belenyúl a rendszerbe, megakadályozza nagyon sok esetben családok megmentését, otthonok megmentését. És azt is látjuk, hogy lenne még egy menekülőút: ez az úgynevezett magáncsőd intézménye lenne. Ennek a szintén kilúgozott verzióját a kereszténydemokraták nyújtották be, nem volt nekik különösebb szerencséjük a törvényjavaslatokkal, hiszen ha jól emlékszem, a vasárnapi boltzár is az ő nevükhöz fűződik, a magáncsőd intézménye is, és számos olyan kifarolt vagy félresikerült törvényjavas lat, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magáncsőd esetében emlékeim szerint kereszténydemokrata képviselő médiainterjúban még egy húszezres nagyságrendről is beszélt, miszerint ennyi embernek segíthetne ez a rendszer. A rögvalóság ezzel sze mben alig néhány száz érdeklődőről és szerződést aláíróról szól. A Jobbik tehát azt szeretné elérni, hogy a magáncsőd rendszerének emberközelibbé tételével érjük el azt, hogy sokkal többen tudjanak csatlakozni ehhez a szisztémához, addig is megúszva a kila koltatást, és ennek lehetőségét távolabb lökve. Itt is nagyon fontos lenne az, hogy egy ötéves terminust követően, amikor a nagyon szigorú feltételeket végrehajtották, teljesítették, azok a károsultak, akiket egyébként is egy igazságtalan rendszer által fo sztottak ki, szintén megkapják az elsétálás jogát, szabad emberként távozhassanak. Engedjék meg tehát ezeknek az embereknek, hogy
