Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. GALAMBOS DÉNES (Fidesz): - ELNÖK:
807 igenis előremutató lenne. Azt látjuk tehát, hogy bár vannak jó irányú elmozdulásaik, a koncepciót még mindig nélkülözik. Kérjük, ezen változtassanak! Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennm aradt időkeretekben kíváne még valaki hozzászólni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom, és megadom a szót Galambos Dénes képviselő úrnak, aki jelezte, hogy az előterjesztők nevében kíván válaszolni az elhang zottakra. DR. GALAMBOS DÉNES ( Fidesz ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szávay István hozzászólásához, illetőleg Z. Kárpát Dániel képviselő úr felvetéséhez szeretnék szólni, ami összefügg azzal, amit a Gazdasági bizottság és a Törvénya lkotási bizottság is tárgyalt. Burány Sándor úrnak, szocialista párti képviselőnek volt egy módosító javaslata, amely az üzemanyagok vonatkozásában összecseng azzal a gondolattal, amit Z. Kárpát Dániel mondott. Mindjárt reagálok erre is. Azt köszönjük az e lőterjesztők nevében, hogy a dohányzás elleni küzdelemben folytatott úton az ecigarettához, illetve az elektromos cigarettához kapcsolódóan kialakult egy olyan konszenzus, amely révén a Gazdasági bizottság egyébként meghallgatta ezt a véleményt, és ennek kapcsán, ahogy képviselőtársam is jelezte, az 55 forint/milliliter érték szerepel a javaslatokban. Maga az előterjesztésnek ez a része, azt gondolom, hogy próbálja követni az új dohánytermékkategóriákkal felveendő harcot. Elhangzott a Törvényalkotási bizo ttság ülésén képviselőtársam, Szilágyi György szájából, hogy talán előre is mentünk. Sosem lehet eléggé előremenni, hiszen mindig újabb és újabb termékeket vezetnek be a nagy gyártók. Természetesen most itt nem fogok gyártókat mondani, de ez a harc folyama tos, és az is jó érzéssel tölti el az embert, hogy azokat a korrekciókat, amiket elvégeztünk, hogy a nikotintartalmú töltőfolyadékról legyen szó, szintén köszönöm az előző hozzászólásokból. Annak a kérdésnek az eldöntését nyilvánvalóan a gyakorlat adja meg , hogy 400 utántöltő valós, nem valós. Nem vonom kétségbe a képviselő úrnak ezt a felvetését, de nyilván ez a későbbi módosítások kapcsán merülhet fel. Én azt gondolom, hogy ma ebben a törvényjavaslatban nem tudunk ezzel foglalkozni; illetve fogadókészsége t nyilván tanúsítani kell, ha ennek van realitása. Köszönjük a felvetést. Az üzemanyagok kapcsán egyrészt nem szóltam arról a Törvényalkotási bizottság jelentésének az ismertetésekor - ez lehet, hogy hiba , hogy ebben a kontextusban nem lehetett foglalkoz ni jogtechnikailag - tartalmilag sem, de jogtechnikailag azért - azzal az előterjesztéssel, amit Burány Sándor úr jegyzett, mert túlterjeszkedésnek minősült a törvényjavaslathoz képest, amelyet benyújtottunk. Tartalmilag pedig, azt gondolom, vitatom azt az állítást, amit Z. Kárpát Dániel úr jelzett, mert az olajárhoz kötött adóemelés előnye egy egyszeri emeléssel szemben, hogy magasabb adómérték csak akkor van érvényben, amikor a nettó árak alacsonyak, így ez a megoldás kifejezetten védi a fogyasztókat a dr asztikus áremelkedéstől. Tehát ezzel együtt kérem, hogy a szavazataikkal a holnapi nap folyamán támogassák a törvényjavaslat elfogadását, és köszönöm a vitában való részvételüket. Köszönöm. (17.50) ELNÖK : Köszönöm szépen, Galambos képviselő ú r. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.