Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Bizottság felkérése beszámolóról történő határozathozatalra
746 DR. SZŰCS LAJOS jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A javasolt időkeret megoszlása az id őkeretemelésekre figyelemmel a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc, amelynek duplázását kezdeményezte, tehát összesen 164 perc; az MSZP képviselőcsoportjának 45 perc; a Jobbik képviselőcsoportjának 41 perc, amelynek duplázását kezdeményezte, tehát összesen 82 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc, amelynek duplázását kezdeményezte, tehát összesen 76 perc; az LMP képviselőcsoportjának 24 perc, amelynek duplázását kezdeményezte, tehát összesen 48 perc; a független képviselőknek pedig 10 pe rc áll rendelkezésre. A frakciók részére biztosított időkeretek magukban foglalják a 1515 perces vezérszónoki felszólalások idejét is. ELNÖK : Tisztelt Ház! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy az előterjesztést a jegyző által ismertetett és a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP kérése alapján módosított időkeretben tárgyalja . Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az időkeretre vonatkozó javaslatot a Ház 124 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tar tózkodás nélkül elfogadta. Most a napirend módosítás ára tett indítványokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcs olódó törvények módosításáról szóló T/14461. számú törvényjavaslat általános vitájára ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta. A Fidesz képv iselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon az állami tulajdonban lévő ingatlan ingyenes tulajdonba adásáról és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló T/14464. számú törvényjavaslat általános vitájára ne kerüljön so r. Aki ezzel egyetért, kérem, szintén kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta. (14.00) A továbbiakban a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a mai ülésnapon az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló T/13849. számú törvényjavaslat bizottsági jelentései és az összegző módosító javaslat vitájára a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosításáról szóló T/14245. számú törvényjavaslat bizottsági jelentései és az összegző módosító javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki e zt bírta követni és egyetért vele (Derültség a kormánypárti sorokból.) , kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt is elfogadta. Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról d öntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, szintén kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta . Bizottság felkérése beszámolóról történő határozathozatalra Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztés bizottsági megtárgyalásá ról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Gazdasági bizottságot az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2015. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való