Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
744 hogy Magyarország egyébként egy biztonságos, az Európai Unióval csatlakozási tárgyalásokat folytató országba, Szerbiába toloncolta ki őket, ami ebben az értelemben megint nem igaz, mert Szerbiából szabadon távozhattak ezek az emberek. (13.50) Ez azzal fenyegette őket, hogy Görögországba kerülnek vissza, ahol esetleg az ő személyes biztonságukat fenyegetik, vagy embertelen bánásmódban részesülhetnek. Ez az ítélet egyetlenegy esetben fogadható el, ha egyébként kezdeménye zik Görögország kizárását a NATOból, a schengeni egyezményből és az Európai Unióból - akkor értjük. Akkor értjük, de miután senki nem kezdeményezte a görögök kizárását, ezért ez az ítélet felrúg minden létező európai jogelvet, szembemegy azzal az építménn yel, amit európai jognak hívunk. Ezt nem teheti meg egy magára valamit is adó bíróság. Ezt egy esetben tehetik meg, ha már régen feladják az ő bírói pozíciójukat, és azt mondjuk, hogy az a testület, amelyik Strasbourgban van, az egy politikai konzultációs testület, aki különböző döntéseket hoz, mert ez a döntés nem jogi döntés, ez a döntés politikai döntés, teljesen egyértelműen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) A felállás is ezt tükrözi, odamentek a So ros által finanszírozott szervezetek ügynökei két olyan bangladesi fiatalember védelmében, akikről azóta nem tudjuk, hogy hol vannak, hogy a magyar állammal pereskedjenek. Ez nem szól másról, mint arról, hogy az európai migrációbarát politikusok, politikai szervezetek megpróbálnak szembefordulni Magyarországgal, vagy Magyarországot megakadályozni abban, hogy megvédje Európát, megvédje Magyarországot. Márpedig ez szégyen, ez az európai jog halálához fog vezetni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az i dőkeret leteltét.) , ezért ez elfogadhatatlan, és semmi módon nem szabad ezt az ítéletet kommentár nélkül hagyni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : A kormány nevében ismét Dömötör Csaba államtitkár úr reagál. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszte relnöki Kabinetiroda államtitkára : Tisztelt Frakcióvezető Úr! A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítélete felháborító, ez egy őrült ítélet, ezért a kormány természetesen felülvizsgálatot kezdeményez majd. Lássuk a tényeket! A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság fejenként majd’ 6 millió forintos kártérítésre kötelezte Magyarországot azért, mert állításuk szerint megsértette két bangladesi bevándorló jogait. Az ítélettel kapcsolatban pedig számos olyan körülmény van, ami miatt az ember dob egy hátast, majd utána do b még egy hátast. Először is, a két bangladesi bevándorló nem katonai konfliktus miatt hagyta el hazáját, hanem, mint az egyikük elmondta, azért, mert új életet szerettek volna kezdeni. Tehát saját maguk mondták ki, hogy gazdasági bevándorlásról van szó. E gyébként több biztonságosnak tekinthető országon is keresztülmentek. Másodsorban: az indoklás azt is tartalmazta, hogy embertelenek voltak úgymond a körülmények a tranzitzónában, amint azt a két migráns indokolta, nem volt hozzáférésük televízióhoz, intern ethez, vonalas telefonhoz vagy bármilyen rekreációs tevékenységhez. Ezek szerint a tévé és az internet alapjog, már ha bevándorlókról van szó. Harmadsorban: a bírósági indoklás azt is tartalmazta, hogy a két bevándorló visszatoloncolása azt a veszélyt hord ozta magában, hogy embertelenül bánnak majd velük Görögországban. Értsd: Strasbourg egy uniós tagállamtól félti a bevándorlókat. Negyedjére, és talán ez a leginkább felháborító, a két férfi képviseletét kezdetektő l a Magyar Helsinki Bizottság látta el. Arról a Helsinki Bizottságról van szó, amely támogatásainak túlnyomó részét külföldről kapja, többek között egy Soroshálózathoz tartozó alapítványtól, amely csak 2015ben 114 milliót küldött; Brüsszel egyébként 175 millió forinttal támogatta őket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Felháborító!) Csak összehasonlításképp, ugyanebben az évben az 1 százalékos