Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):
738 érintő összehasonlító vizsgál atot, amit Ausztriában, illetve Magyarországon ugyanazon multinacionális cégek ugyanazon márkájú termékei körében végeztünk. Azt tudjuk mondani ennek a tapasztalatából, hogy ezen termékek nagy többsége eltérő minőségű, eltérő összetételű volt. Nyugodtan mo ndhatjuk néhány termékre, hogy silányabb minőségű volt. Ezt akkor a kormány az Európai Unió illetékesei felé jelezte, mind a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban, mind egyéb fórumokon. Szlovákiában, Csehországban, a keletközépeurópai országokban is vizsgá lódott az Élelmiszerbiztonsági Hatóság, és nemrégiben látott napvilágot az ő vizsgálatuk eredménye, amely világosan igazolja azt, amit mi is mondtunk, hogy az élelmiszerek minősége területén kettős mérce van az Európai Unión belül, más, jobb minőségű élelm iszereket gyártanak és árulnak a multinacionális cégek NyugatEurópában, mint mondjuk, Magyarországon. Ezt követően Fazekas Sándor miniszter úr február 20án elrendelt egy közel száz terméket, száz élelmiszerpárt érintő vizsgálatot, amely vizsgálat hamaros an lezárul, és ha tudjuk tartani a határidőt, akkor a jövő héten mindannyiukat, az Országgyűlést, a vásárlókat, illetve a közvéleményt tudjuk tájékoztatni arról, hogy milyen eredmények születtek. Ezen vizsgálat alkalmával fűszereket, alkoholos és alkoholme ntes italokat, konzerveket, fagyasztott, valamint édesipari termékeket és tejtermékeket vizsgálunk. Emellett március 2án volt egy rendkívüli V4csúcstalálkozó, ahol a V4országok miniszterelnökei erős jelzést juttattak el az Európai Bizottság elé. Emellet t március 6án ülésezett újra az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsa. Ez a tanácsülés közös magyar és szlovák javaslatra foglalkozott a kettős élelmiszerek problémájával, amely javaslathoz Csehország, Szlovénia, Románia, Bulgária, Görögország é s Horvátország is csatlakozott. Azt tudjuk mondani, hogy most már nem egymagában a keleteurópai országok vagy Magyarország küzd azért, hogy megfelelő minőségű élelmiszerhez jussanak a magyar vásárlók, hanem az Európai Unió lakosságának majdnem egyötödét k itevő nyolc tagállam. Tisztelt Képviselő Úr! Március 15én volt öt éve, hogy a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal megalakult. Ezen öt esztendő alatt a Nébih közel 12 millió laboratóriumi vizsgálatot végzett. 9,5 milliárd forint adó, illetve áfaelke rülést állapított meg, és a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal, hiszen ez is feladata, több mint fél tucat szemléletformáló kampányt indított el éppen azért, hogy a magyar élelmiszerek minősége javuljon. Emellett a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait is folyamatosan módosítjuk, szigorítjuk azért, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő élelmiszerek minősége növekedjen. A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal is minden hónapban közzétesz olyan vizsgálati eredményt, amely segíti a magyar vásárlókat a bban, hogy jó minőségű élelmiszerhez juthassanak. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy 2015ben és 2016ban is meghirdette a Földművelésügyi Minisztérium „A helyi termék éve” programot. Ennek keretében például a tavalyelőtti OMÉKon több mint száz helyi kis termelő tudott bemutatkozni, tudta bemutatni a termékét, amelyet előállított, és a 2010es kormányváltás után születtek olyan jogszabálymódosító javaslatok, amelyek következtében megháromszorozódott a helyi termelői piacok száma és megkétszereződött a hel yi termelők száma. Az elmúlt esztendőkben a kormány nagyon sok intézkedést tett azért, hogy a magyar családok asztalára egészséges, biztonságos, kiváló minőségű élelmiszer kerüljön. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : A Kereszténydemokrata Néppárt soraiból Vejkey Imre képviselő úr kért napirend előtt szót: „Strasbourg kontra Magyarország szuverenitása” címmel. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VEJKEY IMRE ( KDNP ):