Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
735 és bízunk benne, hogy a 12 éves kor feletti ilyesfajta gyermek nem is maradhat ilyen intézményekben most már hosszú távon, hanem családokhoz kerülnek. Ennek a végrehajtásában, azt hiszem, hogy igencsak fontos lépéseket t ettünk. Tisztelt Képviselő Asszony! A gyámhatóság engedélye akkor szükséges külön élő szülők esetén, ha a szülők nem tudják eldönteni a gyermekükkel kapcsolatos egyik vagy másik fontos kérdést, és nyilván a gyermek érdeke azt irányozza elő, hogy előbbutób b ez a döntés megszülessen. (Bangóné Borbély Ildikó: Éjszakai munkavégzés!) (13.10) Éppen ezért nem avatkozik bele soha a gyámhatóság az ügyekbe, mi aztán igazán már az adóhatóságot is távol tartjuk a családoktól, hiszen adórendszeren kívüli jövedelem az, amit a gyermek nevelésére fordítanak, és úgy gondoljuk, hogy a gyámhatóságnak sem szabad beavatkozni ezekbe az ügyekbe, csak akkor, ha a gyermek érdekében nem tudnak a szülők dűlőre jutni, és ekkor kell segítséget nyújtani a gyámhatóságnak. Ami alapján ön itt ezt a kicsit csapongó felszólalását megfogalmazta, az egy soha a kormány által nem tárgyalt, csak a sajtóhírekben létező ilyesfajta előterjesztés vagy javaslat, ami lehet, hogy egyes körökben felmerült, de ezzel kapcsolatos kormánydöntés nem született (Bangóné Borbély Ildikó: Nem is fog?) , a parlament asztalára törvényjavaslat nem született. Ön itt elég magas hangfekvéssel beleordít a parlamenti napirend előttiek közé (Dr. Józsa István: Nanana! - Bangóné Borbély Ildikó: Gyerekekről van szó, államtitká r úr!) , hogy mi történik itt a parlamentben. Tisztelt Képviselő Asszony! Ilyen javaslat nem szerepel a parlamentnek a napirendjén, nem szerepel itt a tárgysorozatba vett javaslatok között, a benyújtott javaslatok között sem, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy ö n ilyesfajta híreknek felül, mintha ilyen törvényjavaslat itt lenne; semmifajta ilyen törvényjavaslat a parlamentnek az asztalán nincs. (Dr. Józsa István közbeszól.) De olyan javaslat volt egyébként, amely a családok támogatása érdekében bevezette a család i típusú adózási rendszert, amely csak a tavalyi évben átlagosan egy magyar családnál 244 ezer forint pluszt hagyott ott (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) , ennyi adót, ennyi járulékot nem vont el, hanem ott hagyott a családoknál, de ezt a javaslatot a Sz ocialista Párt semmilyen szinten nem tudta támogatni itt a parlamentben. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Ahogy azt sem támogatta, hogy egyre több család számára jelent könnyebbséget az ingyenes tankönyveknek a bevezetése, ami már 14. osztályig van, de ezt sem támogatták a gyermekek érdekében a szocialisták. Szintén nem támogatták, hanem inkább támadják azt, amikor bevezetjük a szünidei étkeztetéseket, a tavaszi, az őszi vagy a téli szünetben is; vagy amikor az önök 29 milliárdjával szemben, ami után, a zt hiszem, csak lehunyt szemmel somfordálhatnának ki a szocialista képviselők a parlamentből, amikor ez szóba kerül, mi már idén 74 milliárd forintot fordítunk (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) a gyermekek szociális étkeztetésére. Önök támogatták azokat a szervezeteket, amelyek nemzetközi fórumokon támadták meg az Erzsébetprogram alapját képező jogszabályokat és azt a rendszert, amelyből mi 400 ezer diákot, fiatalt tudtunk elvinni ingyenesen vagy jelképes összegért, 500 forintért, 1000 forintért egyhetes balatoni vagy más üdülésre. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Önök azoknak drukkoltak és azokkal értettek egyet, akik támadták ennek az alapját (Kunhalmi Ágnes közbeszól.) , akik ezt a költségvetési tételt el akarták vonni, akik a gyermekek elől ezt a fe dezetet el akarták venni. Önök őket támogatták (Dr. Józsa István és Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) , és nem a magyar gyermekeket, tisztelt képviselő asszony. Sőt, emlékezzünk arra, amikor az önök kormányzása volt, akkor még azt az adományt is megadóztat ták (Bangóné Borbély Ildikó: Államtitkár úr, kérte Andy Vajna vagy nem az éjszakai munkavégzést?) , amit jótékony célú alapítványoknak ajánlottak fel. Akkor valahogy nem volt ennyire fontos önöknek a gyermekeknek az érdeke. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól .) Azt láttuk, akkor is adóemelésekre készültek, most is, Botka Lászlóval vagy Botka László nélkül, ez mindig