Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 13. hétfő (206. szám) - Magyarország köztársasági elnökének választása - DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ köztársaságielnök-jelölt:
664 tekint, mint a miénkkel azonos méltóság hordozóira. Csak az jó menekültpolitika, ame ly az emberiesség erkölcsi és jogi követelményeinek megfelel. Ugyanakkor nem minden emberséges menekültpolitika egyúttal jó politika is, hiszen a politika művészete sokféle szempontot érvényesít. Minden közviszály a zsarnokság előszobája. Mintha mostanában másoknak is eszükbe jutna Machiavelli híres tanácsa: a bölcs Fejedelemnek, ha erre alkalma nyílik, ravaszul valamilyen ellenséget kell szereznie, úgy, hogy azzal végezvén, hatalma növekedjék. Ha a Fejedelem ellenséget keres, akkor tegnap a migráns, ma a r ossz oligarcha, holnap a Soros, holnapután pedig te magad leszel az ellenség. Az országok csak békében fejlődnek. A belviszály háborús pszichózist állandósít, ez pedig minden fejlődés legfőbb gátja. A magyar történelemben példátlan fejlődést és kulturális pezsgést eredményező kiegyezés évfordulójának évében erre feltétlenül gondolnunk kell. Le kell végre zárnunk a történelmi és a modern Magyarország hívei között dúló több mint százéves viszályt, melynek száz éve még súlyos tétje volt, de a konfliktus alapja mára teljesen megszűnt, a vita kihűlt, és ezt az újabb kiegyezést lélekben elő is segíti, hogy a nemzeti együttműködés rendszere mindkét felet megcsalta. (9.50) Én, ha a társadalmi békére gondolok, rendszerint egyetértve, mindig Babits Mihály szép március i verse jár a fejemben: „Ó, béke! béke! / legyen béke már! / Legyen vége már!” Azonban a békességnek vannak kulturális előfeltételei. A nyomorral, a korrupcióval, a megfélemlítéssel, az elnyomással, a környezet pusztításával például soha nem lehet békét kö tni. A béke továbbá nem csend. Ellenkezőleg: a békében folyamatos a vita, a párbeszéd. Amíg viszont az óriásplakátról és a heccmédiából egyetlen vélemény harsog, addig soha nem lesz béke. A jogállami alkotmány és az Alaptörvény szerint is a köztársasági el nök kifejezi a nemzet egységét. Nézetem szerint ez nem elég pontos megfogalmazás. Nem annyira kifejezni, mint inkább szolgálni kellene a nemzet egységét. Az elnök szavai, cselekedetei, gesztusai elősegíthetik a nemzeti egységet, de éppen kárt is okozhatnak . Mindenesetre nem jó, ha két Magyarországban gondolkodunk. Azt javasolom, hogy mindig az egyetlen Magyarország lebegjen a szemünk előtt. Kétszáz éve született Arany János, aki nélkül, mondhatom, ha lennénk is, de biztosan nem azok lennénk, akik vagyunk. K érdem most, noha Berzsenyitől Radnótiig, Pilinszkyig, Bartókig és tovább folytathatnám: nem éppen általa is lettünk és vagyunk magyarok? És teszem hozzá Márai szavaival: vajon nem ez a szép és különös, keleti nyelv köt minket össze? S amikor a mai rosszízű vitákra figyelmeztet szigorúan Arany: „Sokan szeretnék a hazát: / De gyűlölik minden fiát, / Ha népszerű alkalmakon / Oly nagyot, mint ők, nem kiált.” Ezzel a kívánatos elnöki szerep kérdéséhez érkeztem el. Két felmutatott köztársasági elnöki minta van a szemem előtt: Göncz Árpádé és Sólyom Lászlóé. Személyes autonómiából mindketten példát mutattak. Göncz Árpád kíváncsiságát kedveltem; kíváncsiságát mindenki iránt, akit anya szült. Sólyom László alkotmányos szigora számomra vonzó példa. Az ideális, nem lét ező elnök ezeket követné. Két idézet, mely szavaimat illusztrálja, az első Göncztől: ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, akiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Sólyom pedig így folytatja: „mind az ellenzéknek, mind a kormánynak, min d pedig a népfelségnek is alapvető kötelessége betartani bizonyos normákat. És ha ezek a normák bizonytalanná válnak, ha a normák átlépését igazolni akarják, akkor az elnöknek kötelessége megszólalni.” Nem árulok zsákbamacskát. Újonnan megválasztott köztár sasági elnökként nem lennék fél óránál tovább hálás az engem megválasztó pártoknak, hiszen a köztársasági elnök az alkotmány felett őrködik. A hála pedig bizonyosan nem alkotmányossági kategória. Beszéljünk még egyszer a személyekről! Aki minden hatalmat m egszerez, törvényszerűen mindent el is veszít. Útja ezért politikai értelemben a semmibe vezet. Ebben az értelemben tehát
