Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 20. hétfő (199. szám) - Halász János (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Az adócsökkentéseknek milyen hatásai lesznek 2017-ben?” címmel - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
60 gondolják, hogy a falun ak nincs szüksége transzformátorállomásra, és egyébként valószínű, hogy az egész falu így gondolja, de a falu azért megosztott, mert a falu lakosai felének van gyermeke, akik a gyerekeknek tornatermet akarnak, tehát gyakorlatilag a tornaterem építésének a szüksége osztja meg a falut. Azt gondolom, és azt gondoljuk, a kormány nem kényszeríthet rá így önkormányzatokat, hogy az önkormányzatok ráterheljék a falura, hogy erről szavazzanak. Itt a nagy kérdés az, hogy tulajdonképpen a múlt év végén 1,2 milliárd fo rintot miért vett el a kormány abból a 3 milliárdból, ami szerepelt a költségvetés éves rovatán tornateremépítésre. Ezt nem kellett volna, ebből az 1,2 milliárdból nagyonnagyon sok iskolának megépülhetett volna a tornaterme. ELNÖK : A válaszát várom, képv iselő asszony. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Köszönöm szépen, nem fogadom el. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzan ak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 107 igen szavazattal, 26 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Halász János (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Az adócsökkentéseknek milyen hatásai lesznek 2017ben?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Halász János, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Az adócsökkentéseknek milyen hatásai lesznek 2017ben?” címmel. Halász J ános képviselő urat illeti a szó. HALÁSZ JÁNOS ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány 2010ben olyan fontos gazdaságpolitikai célokat tűzött maga elé, mint a bővülő foglalkoztatás, a növekvő gazdaság, az áll amadósság és a költségvetési hiány csökkentése. Elmondhatjuk, hogy mára nagyon kevés olyan makrogazdasági mutató van, ami ne mutatna pozitív képet a gazdaság állapotáról, és szerencsére ma már adócsökkentésekről tudunk beszélni. Tisztelt Ház! Szerintem min dannyian emlékszünk arra, amikor a korábbi szocialista kormányok egy választás előtt még adót csökkentettek, eltitkolták a Statisztikai Hivatal friss adatait, aztán a választási győzelem után elmagyarázták az embereknek, miért kell a lecsökkentett adót vis szaemelni, azaz hazudtak, átvertek mindenkit. A szocialisták valójában csak emelték az adókat. Arra is jól emlékszem, hogy 20102011ben hányan megjósolták az egykulcsos személyi jövedelemadó kudarcát, és hogy a költségvetés ekkora terhet nem tud majd elvi selni. Azóta eltelt hat év, és a költségvetés a rendszerváltás óta nem volt olyan kedvező pozícióban, mint most. Jó látni, hogy a mostani polgári kormány mindent megtesz azért, hogy az ország teherbíró képességének megfelelően, fenntartható módon, de folya matosan csökkentse az adófizetők terheit. A tavalyi esztendőben a személyi jövedelemadó mértéke 16 százalékról 15 százalékra csökkent, de 5 százalékra csökkent a sertés tőkehúsok áfája is. Az idén tovább folytatódtak az adócsökkentések, hiszen januártól sz ámos termék, mint a friss tej, a tojás, a baromfihús áfája 5 százalékra csökkent, továbbá az internetszolgáltatás áfája is mérséklődött 18 százalékra.