Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés
3845 azzal a fölvetéssel, hogy nemzetstratégiai kérdésről van szó, ezért is engedjék meg, ho gy kiemeljek egykét intézkedést ebből az intézkedéssorozatból. Az állam átvállal 11 millió forintot a jelzáloghitellel rendelkező családok tartozásából a harmadik és a további gyermekek születése esetén. A diákhiteltartozással rendelkező fiatal nők telj es adósságát elengedi három vagy több gyermek esetén, két gyermek esetén pedig a tartozás 50 százalékát. A diplomásgyed időtartamát kitolja egy évvel, vagyis gyakorlatilag megduplázza azt. Bölcsődei fejlesztési programot indít, amely európai uniós és hazai forrásokból kerül finanszírozásra, és létrejön egy olyan intézet, amely a nemzetközi legjobb gyakorlatokat vizsgálja a családpolitika területén. Azt gondolom tehát, hogy igen, ezekben a kérdésekben érdemes nemzeti konszenzust kialakítani. Ami az irányítot t reprodukciós eljárásokat illeti, ennek finanszírozásával is foglalkozik a kormány, tehát a Jobbik oldaláról, azt gondolom, nyitott kapukat döngetnek az elhangzott javaslatok. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem az Országgyűlé s bizottságai, illetve minden képviselő munkáját. Azt gondolom, az elvégzett munka alapján bízhatunk abban, hogy az elfogadandó 2018as költségvetés a magyar családok megerősítését szolgálja. Ezzel a reménnyel bízom abban, hogy a javaslatot a tisztelt Orsz ággyűlés elfogadja. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Banai Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az összegző módosító javaslatról történő döntésre a mai határozathozatalok során kerü l sor. Tehát a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben. A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvé ny módosításáról szóló T/15427. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés. A Költségvetési bizottság összegző módosító javaslatát T/15427/14. számon, összegző jelentését pedig T/15427/15. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Költségvetési bizottság T/15427/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító java slatot 122 igen szavazattal, 53 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A stabilitási törvény és a házszabály rendelkezései alapján az Országgyűlés elnöke az előterjesztő által benyújtott T/15427/16. számú egységes költségvet ésitörvényjavaslatot megküldi a Költségvetési Tanács elnökének. A tanács három napon belül tájékoztatja az Országgyűlés elnökét a stabilitási törvény 25. § (3) bekezdés szerinti véleményéről. Elfogadott napirendünknek megfelelően a zárószavazásra a csütört öki ülésnapunkon kerül sor.