Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója:
3825 Ahogy az idei évi költségvetésről, úgy a jövő évi költségvetésről is elmondható, hogy a működés tekintetében nullszaldós lesz. A pénzügyi értelemben keletkező hiány pedig nem mást, mint a jö vőbe való befektetéseket, beruházásokat jelenti. A költségvetés stabilitását erősíti, hogy az előre nem látható kockázatok kezelésére, illetve az év közben felmerülő kormányzati intézkedések forrására tartalékok rendszere szolgál, több mint 200 milliárd fo rint értékben. A fentiek alapján úgy látjuk, hogy a gazdaság stabil fundamentumokkal bír, a költségvetési tervezet megalapozott és fenntartható növekedési trendet vetít előre. Itt szeretném elmondani, ahogy a bizottsági ülésen is tettem, hogy a független, mértékadó elemzők várakozásai az elmúlt években sohasem tükrözték a tényleges számadatokat. Ezen elemzők azóta azonban egyetlenegyszer sem kértek bocsánatot azért, hogy az elemzéseik nem voltak jók, és a magyar gazdaságpolitika és ezzel minden magyar ember teljesítménye jobb volt, mint amit ők prognosztizáltak. A Külügyi bizottság véleménye. A Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetésének az elmúlt években megfigyelt dinamikus emelkedése 2018ban is folytatódik. A fejezet kiadási főösszege jövőre 43 m illiárd forinttal, 220 milliárd forintra nő. Ennek a növekedésnek az egyik fő eleme, hogy Magyarország a munkájukhoz és tudásukhoz méltó módon anyagilag is megbecsüli diplomatáit. A külképviseleteken a személyi juttatásokra fordítható összeg eléri az 50 mi lliárd forintot. A növekedés második felét a beruházásösztönzési célelőirányzat 30ról 50 milliárd forintra emelkedése, a kötött segélyhitelezés 580 millióról 7,9 milliárdra, illetve a külgazdaságfejlesztési előirányzat 3,7ről 7,5 milliárdra való növelés e adja. A Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2015ben és 2016ban is rekordokat döntsön. Soha nem volt ilyen magas az export, a külkereskedelmi forgalom és a külkereskedelmi töb blet. A Fenntartható fejlődés bizottságának véleménye. A 2018. évi költségvetés a családbarát rendszert erősíti, havi 35 ezer forintra nő a kétgyermekes családok havi adókedvezménye. Továbbra is számíthatnak adókedvezményre az első házasok. Az otthonteremt ési program forrása jelentősen bővül. Minden költségvetési alrendszerre több forrás jut 2018ban, mint a megelőző évben. A Gazdasági bizottság véleménye. A gazdaságpolitika egyik legfontosabb célja az államadósság folyamatos csökkentése, a nemzetiösszeterm ékarányos költségvetés hiányának 3 százalék alatt tartása, a foglalkoztatás bővítése, a versenyképesség javítása és a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés biztosítása. Ennek érdekében a kormány 2010 óta jelentős strukturális átalakításokat hajtott végre a munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer, az adórendszer, az oktatás és a közigazgatás területén. Ezt az utat folytatva készült el a 2018. évi költségvetésitörvényjavaslat. Helyreállt a költségvetési és pénzügyi egyensúly, az államadósság csökkenő tendenciát mutat , és gyorsul a gazdasági növekedés. Magyarország maradéktalanul visszafizette az IMFtől és az Európai Uniótól felvett kölcsönt. A közös erőfeszítéseket a piac után a hitelminősítő intézetek is elismerték azzal, hogy az elmúlt évben visszaemelték hazánkat a befektetési ajánlású kategóriába. A kormány döntött arról, hogy az ebben a költségvetési ciklusban rendelkezésre álló európai uniós összegek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, amit a bizottság üdvözölt. Az útfelújításokra szánt költségvetési fo rrás pedig több mint 30 milliárd forinttal haladja meg a 2017ben erre a célra tervezett összeget. Összességében tehát megállapítható, hogy a jövő évi költségvetés megfelel a jogszabályi előírásoknak, jól szolgálja a nemzetgazdaság növekedését, az abban sz erepeltetett adatok pedig megbízhatóak. A Nemzetbiztonsági bizottság véleménye. A polgári titkosszolgálatok és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2018. évi költségvetése garantálja a törvényi szabályozásnak megfelelő biztonságos működés kereteit. A szemé lyi állomány finanszírozása mellett a szolgálatoknak ezentúl is lehetőségük lesz speciális működési és fejlesztési kiadásaik finanszírozására. Az állandósult és