Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
3792 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A konkrétumokról talán annyit, hogy ami a korrupciót illeti, azt javaslom, hogy a törvényeket mindenki tarts a be, és akkor nem lesz baj - igaz, tisztelt Jobbik? (Dr. Szakács László: Ha nem, akkor változtatunk a törvényen…) Ami Szent Lászlót illeti, merthogy közben kitágultak a vita dimenziói, nem tisztem nekem bepótolni a középiskolás történelemleckéket. (Bangón é Borbély Ildikó: Általános iskolában is tanítják már, nem csak középiskolában.) Ül az MSZP frakciójában történész, különb, mint bármelyikünk ezen az oldalon, talán majd ő megteszi, de ha már Szent Lászlóról meg az egyoldalú nyugati orientációról beszélünk , akkor némi korrekciót érdemes végrehajtani, és esetleg az ön frakciójának nemzetközi hírű és Magyarországon tisztelt történésze majd elmondja önöknek, hogy Szent László nem véletlenül adta egyébként a lányát bizánci császárkirálynévá, és nem véletlenül e gyensúlyozott. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) És neki is volt annyi esze, hogy nemcsak Németrómai Császárság létezik, és nem ér véget Magyarország határa meg a földgömb meg Európa valahol ott, Délen, hanem mögötte még vannak hatalmak, amiket hol iszl ámnak, hol Bizáncnak, hol Orosz Birodalomnak, mikor minek neveznek. (Kunhalmi Ágnes: Szent István intelmei…) És olyan magyar komoly király még sose volt ebben az országban, aki nyugati vakságban szenvedett volna. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból : Így van!) Nem hiszem, hogy nekem kell mindezt elmondanom. Szerintem az MSZP frakciója talán ezt a torz történelemképet és hibás Szent Lászlóinterpretációt saját erőből is ki tudja javítani. (Kunhalmi Ágnes: Szent István levele? - Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Ami az MSZP részéről a korrupció ügyét illeti, én egyetértek Kósa Lajos képviselőtársammal. Szerintem az a párt, amelyik Sukoró ügyét a sajátjának érezheti, több szerénységgel is nyilatkozhatna a korrupcióról. (Közbeszólás az MSZP padsoraibó l.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Többen beszéltek az európai uniós támogatások kérdéséről. A ténybeli tévedéseket talán nem tisztem helyreigazítani, de azt a bántó szemléletmódot, amit az LMPsek adnak elő többedszerre itt, a tisztelt Házban, talán érdemes megemlíteni. Szóval, ez a - felírtam, nehogy túl durvát mondjak (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) - szolgalelkű, koldus és kuncsorgó tempó, ahogyan önök az európai pénzekről beszélnek, nem fér össze a mi gondolkodásunkkal, és szerintem, ha már Sz ent Lászlóról van szó, nem fér össze Magyarország önbecsülésével sem. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Így van! - Bangóné Borbély Ildikó: Mészáros…) Az a helyzet, hogy mi egyetlen fillért sem kapunk ajándékba az Európai Uniótól. A dolog úgy fes t, csak hogy a dolgok nagyságrendjét is érezzék, mert úgy látom, talán a nagyságrendek ismerete nélkül beszélnek erről a kérdésről, hogy a magyar nemzeti össztermék körülbelül 35 ezer eurónyi GDPre tehető és az európai uniós támogatás pedig körülbelül 2 e zerre - csak hogy érzékeljék a nagyságrendeket, tisztelt hölgyeim és uraim! Szeretném jelezni az önök számára, hogy az Európai Unió úgy van összerakva, hogy mi, akik később léptünk be, semmilyen előnyt nem élvezünk. Az Unió úgy van összerakva, hogy rajtunk a nyugatiak keresnek. (Bangóné Borbély Ildikó: Csak a pénzünk kell…) Az igaz, ha jól csináljuk, mi is keresünk rajtuk, és a két dolog egyensúlyba jöhet. (Bangóné Borbély Ildikó: Mészáros biztos, meg a haverok.) Mi erre törekszünk, és azt gondolom, hogy na gyjából egyensúlyban is vagyunk. A mi kormányunk nem véletlenül akarja megvédeni Brüsszel és Budapest között a jelenleg fennálló hatáskörmegosztást, mert a mostani hatáskörmegosztás mellett elképzelhető olyan európai uniós politika Budapestről, amely azt a pénzt, amit ők keresnek rajtunk, azzal, amit mi keresünk rajtuk, egyensúlyban tudja tartani. De ha megváltoztatják a hatásköröket, ha azokból Brüsszelbe elvisznek, és itt kevesebb marad, akkor ezt az egyensúlyi politikát nem fogjuk tudni fenntartani, és e ljutunk oda, hogy a végén csak ők fognak keresni rajtunk. (Kunhalmi Ágnes: Meg a Mészáros Lőrinc! Az egyensúly nem itt van!) Ezt kell megakadályozni, és ezért kell Brüsszel hatáskörelvonását megakadályozni. Ez az a gondolkodásmód, ahol szerintem valóságos alapokból kiindulva, kellő nemzeti önbecsüléssel lehet