Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 6. kedd (231. szám) - Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
3721 Azonban előtte hadd mondjak el még két dolgot! Egyrészt sokat beszélt államtitkár úr arról, hogy milyen teher volt a magas áfakulcs 2010 előtt a magyar nyugdíjastársadalomnak. Akkor megkérdezném államtitkár urat, hogy mekko ra teher egyébként az Európacsúcs áfakulcs, amelyet önök vezettek be, 27 százalék a legtöbb termék a nyugdíjasok számára is, hiszen nagyon szűk körű az 5 százalékos áfakulcs, nagyon szűk körére vonatkozik még mindig csak az alapvető élelmiszereknek. Itt v an mellettem Gőgös Zoltán, akinek a javaslatát ha elfogadták volna már négy évvel ezelőtt, akkor azt gondolom, a mai magyar nyugdíjasok is sokkal jobban élnének már most, de nem tették. Ma az áfakulcs a lehető legtöbb termékre Európacsúcs, 27 százalék. Má srészt sok szó hangzott el a 13. havi nyugdíj kérdéséről is, amelyről egy kijelentést lehet tenni elképesztő magabiztossággal: a 13. havi nyugdíj csak szocialista kormányzás idején járt a magyar nyugdíjasoknak. A Magyar Szocialista Párt kormányzása idején lett bevezetve, és a világgazdasági válság okozta kényszer hatására ennek a folyósítása átmenetileg fel lett függesztve. Szóba hozta Korózs Lajos természetesen azt is, hogy egyébként egy általunk elfogadott jogszabály alapján fog részben újra járni a magya r nyugdíjasoknak. De hát tettünk egy módosító javaslatot a költségvetéshez, fogadják el ezt bátran, ha még mindig kritizálják ezt a világgazdasági válság idején hozott döntést. Nyilván, ha nem gondolnak költéseket a Rogán propagandaminisztériumára, vagy ne m gondolják, hogy az MVM ezt a fajta méltatlan és vállalhatatlan szponzorációt kell hogy folytassa, vagy esetleg beérnék egy kicsit kevesebb forrással a köztévé tekintetében, akkor azt gondolom, lenne ebben a költségvetésben is forrás a 13. havi nyugdíjak kifizetésére. Nem kell ehhez tehát más, csak elfogadni a Magyar Szocialista Párt javaslatát. De akkor néhány gondolat azokról, akik már egyszer megszerezték a jogosultságot arra, hogy nyugdíjasok legyenek. Önök a 2011es döntésükkel 2012től gyakorlatilag megszüntették a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségét, több százezer ember nyugdíjasstátuszát vették el, ezáltal elvették tőlük az egyéb kedvezményeiket is, nagyon sokuknak pedig 16 százalékos elvonással sújtották a juttatását. Az Alaptörvény, amelyet ön ök fogadtak el, egypárti Alaptörvény, gyakorlatilag a szociális biztonsághoz való jog helyett már csak egyfajta törekvést biztosít erre. A társadalombiztosítás mint kifejezés már nem is szerepel ebben az Alaptörvényben. Többször kezdeményeztük, hogy valami lyenfajta korhatár előtti ellátás a jövő nyugdíjjogosultjai tekintetében mindenképpen kellene, és újra bevezetésre kellene hogy kerüljön. Nem azt mondom tehát, hogy nem lehetett ezt a rendszert újragondolni, vagy ne lehetett volna részben szigorítani, de h ogy önök gyakorlatilag eltörölték ezt a rendszert, ez tűrhetetlen, és több százezer embert taszított az ellátatlan sorba vagy a szegénységbe. Érintette ez tehát a szolgálati nyugdíjasokat, akik abban a tudatban vállaltak adott esetben fegyveres szolgálatot vagy nagyon nehéz munkakört, hogy egyébként számíthatnak egy kedvezményesebb nyugdíjbavonulási lehetőségre. De érintette egyébként teljesen érthetetlen módon a korengedményes nyugdíjak rendszerét is, amely egy fillér állami pénzbe nem került. Itt a munkál tatók bizonyos időn belül a nyugdíjba vonulás előtt megválthatták a hátralévő járulék befizetésével a további költséget, hamarabb nyugdíjba vonulhattak rugalmasan egyes munkavállalók. Jó volt ez a munkáltatónak, jó volt ez a munkavállalónak, az államnak ne m került pénzbe, önök mégis szétverték ezt a rendszert. Általánosságban elmondható, hogy 2012 óta százmilliárdos nagyságrend az, amit kivontak ilyen módon a nyugdíjrendszerből úgy, hogy százezreket rugdostak ki a nyugdíjrendszerből. Ilyen méltatlan elbánás ban részesültek a bányászok is. Megszüntették a bányásznyugdíjakat, és tulajdonképpen egyfajta átmeneti bányászjáradékot vezettek be, amely a 25 év magyarországi bányavállalkozónál föld alatti munkakörben eltöltött szolgálati időt vagy legalább 5 ezer műsz akot teljesítőkre vonatkozott csak, és mondom, a mélyművelésű ágra vonatkozott, nem vonatkozott például a külfejtésekre, adott esetben a lignitbányákban dolgozókra. Tehát mindenképpen a bányászjáradékosoknak már egy nem nyugdíjjogosultság keretében és csak a szűkebb részüknek jár ez az ellátás. Ez méltatlan. Azért is méltatlan, mert a bányászok átlagéletkora jelentősen alacsonyabb a magyar lakosság, a magyar férfi lakosság átlagéletkorához képest. Kevesen élik meg közülük,