Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 30. kedd (229. szám) - Az ülésnap bezárása - ELNÖK:
3532 Ausztriának is érdeke volt ez, hiszen a korábbi háborúkban az osztrák birodalom meggyengült, Solferinónál, Magentánál, illetve aztán 1866ban Königgrätznél Oroszorsz ágtól döntő vereséget szenvedett. Ausztriának is szüksége volt Magyarországra, szükség volt a kiegyezésre ahhoz, hogy a Habsburgbirodalom továbbra is európai nagyhatalom, európai vezető hatalom maradhasson. Úgy gondoljuk tehát, hogy a kiegyezés egy jó idő ben megkötött reális kompromisszum volt, az elmúlt évszázadok magyar történelmének egyik nagyon fontos és kiemelkedő eseménye. (15.10) Kossuth Lajos távolról támadta a kiegyezést, és bírálta egykori barátját, Deák Ferencet. Híres Cassandralevelében azt ír ta barátjának: „barátok valánk” fogalmazott, kicsit más tónusban, mint ahogy a mai közbeszéd is szól. Erről beszélt Áder elnök úr is a beiktatási beszédében, hadd utaljak rá vissza. Szóval, azt írta Kossuth akkor Deák Ferencnek, hogy: „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!” A kiegyezés megítélése mind a kortársak, mind az azt követő generációk körében ellentmondásos volt a mai napig is, lehet viták tárgya. Van, aki úgy fogalmazta meg annak idején, ha jól emlékszem, Bajc syZsilinszky Endre, hogy a kiegyezés kapcsán Deák Ferencnek volt és Kossuth Lajosnak lett igaza. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy túlzás azt állítani, hogy a kiegyezésnek egyenes következménye volt Trianon. Túlzás azt állítani, amit Kossuth szeretett volna, hogy a nemzetiségekkel kell megegyezni az uralkodóház helyett, hiszen ez majd szét fogja feszíteni a történelmi Magyarország kereteit. A történelmi Magyarország kereteit nem a kiegyezés feszítette szét, hanem inkább a kiegyezés rugalmatlansága, a megváltoz tathatatlanság, az, hogy a kiegyezés rendszerén, jórészt Ferenc Józsefnek köszönhetően, a következő ötven évben nem sikerült változtatni. Sokszor csak álproblémákról és lényegtelen vitákról folyt késhegyig menően a vita kormány és ellenzék között, mint pél dául a vezényleti nyelv kérdése; akár olyan jelenetekig is eljutva, mint amikor az ellenzék a frissen felépített országgyűlés képviselőházát, illetve annak a berendezését szétverte. Azt hiszem, ehhez képest a mostani kormánynak egy rendkívül konstruktív el lenzékkel van dolga, azért ezt meg kell jegyeznünk. (Derültség a Jobbik padsoraiból.) Nagyon szomorú ugyanakkor, hogy a nemzeti együttműködés rendszere a kiegyezésről, az elmúlt kétszáz év magyar történelmé nek egyik legfontosabb, legnagyszerűbb eseményéről, arról az eseményről, amely hozzájárult ahhoz a páratlan fejlődéshez, gazdasági és egyéb fejlődéshez, amely a XIX. század végén bekövetkezett, nem emlékezik meg. Pedig tudjuk, hogy fontosak az évfordulók, az elmúlt években is számos fontos évfordulóról emlékeztünk meg. Így még inkább feltűnő ennek a megemlékezésnek a hiánya. Úgy néz ki, hogy az önök számára a kiegyezésnek nincs pozitív üzenete; az önök elmúlt hétéves kormányzása nem a kiegyezésről, nem a me gegyezésről, nem a kompromisszumkeresésről szólt (Dr. Gyüre Csaba: Így igaz!) , hanem arról, hogy a politikai ellenfeleket el kell taposni, és mindenki mást, akinek más a véleménye. Nyilván a mostani kurzus számára ennek az évfordulónak egy rossz üzenete va n, és akár az Ausztriával való megegyezés is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) rossz aktuálpolitikai irányokat szabhat. Én úgy gondolom, akkor járunk el helyesen (Az elnök újból csenget.) , ha a néppel, a néppel együttműködve kormányzunk. Erre szeretném felhívni az önök figyelmét. Mi bizonyára így fogunk cselekedni 2018at követően. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.) Az ülésnap bezárása ELNÖK :
