Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 30. kedd (229. szám) - Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
3514 A javaslat egyébként pontosítja a nemzeti vagyonról szóló törvény mellékletében a nemzetgazdasági s zempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó vagyonelemek körét is a Kossuth Lajos téren álló szobrok tekintetében. Mint erről már szóltam, ezen vagyonelemek köre kiegészül azokkal az emlékművekkel, amelyeket méltatlanul romboltak le a diktatúra időszakában, és amelyeket nagyon helyesen visszaállítottunk. Ezek közül is ki kell emelnünk gróf Tisza István emlékművét, illetve gróf Andrássy Gyula emlékművét, amelyek a Parlament két oldalán, az északi és a déli kapunál állnak. Ez a javaslat is sarkala tos rendelkezés, tehát ebben is kérjük ellenzéki képviselőtársaink támogatását. Úgy ítélem meg, hogy az új szabályokkal és eszközökkel jól lehet biztosítani a jövőben a kiemelt nemzeti emlékhely egységes, történelmileg is hiteles építészeti és településkép i megjelenését, ezért arra kérem képviselőtársaimat, hogy az önök előtt fekvő előterjesztést szíveskedjenek támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, L. Simon László képviselő úr. Most megadom a szót Velez Árpád képvi selő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A javaslat szerint az Országház és környéke mint kiemelt nemzeti emlékhely magában foglalná a Parlament épületét, a Kossuth teret, a Földművelésügyi Minisztériumot, a Néprajzi Múzeumot, az Antall József rakpartot és a továbbiakban a Vértanúk terét is. A Vértanúk tere az Országgyűlés Hivatala vagyonkezelésébe kerülne annak érdekében, hogy a Kossu th tér arculatához igazodó rekonstrukciót lehessen megvalósítani. Mint ahogy L. Simon László képviselőtársam említette, a „Forradalom lángja” emlékmű ingyenesen a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerülne. Az előterjesztők egyebek mellett az emlékhely tört énelmileg hiteles egységes arculatának és műemléki megjelenésének fenntartására és biztosítására, továbbá az ezek érdekében végzett fejlesztés, beruházás megvalósításának elősegítésére hivatkoznak az indoklásban. A javaslat a kiemelt nemzeti emlékhelyet és környezetét településképi szempontból kiemelt jelentőségű, egyedi településképvédelem alatt álló területként határozza meg, arra a kormány állapítana meg egyedi településképi követelményeket, és az azok érvényesítését szolgáló eszközöket. Ezek a települé skép védelméről szóló törvényben rögzített elvek és funkciók mintáját követnék. A kormánypárti előterjesztés pontosítani kívánja a kiemelt nemzeti emlékhely védelmét és a fenntartására szolgáló eszközök és eljárások részletszabályait. Számunkra ez egy nemz eti ügy, s ha ez az önök számára is nemzeti ügy, akkor az lenne a kérdés, hogy miért nem volt ötpárti egyeztetés ebben az ügyben (L. Simon László: Majd lesz!) , miért nem a kormány terjeszti elő ezt a törvényjavaslatot. Ha ezekben nem lesz változás, akkor a Szocialista Párt nem tudja támogatni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, Velez Árpád képviselő úr. Megadom a szót Hegedűs Lorántné jegyző asszonynak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik kép viselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Előterjesztők! Mi is alapvetően úgy gondoljuk, hogy az ebben a törvényjavaslatban megfogalmazottak támogatandó célok. Úgy látjuk, hogy nekünk is a z egyik legfontosabb feladatunk a nemzet temploma körül egy méltó, valóban kiemelt nemzeti emlékhellyé tett Kossuth tér legyen, ami nemzetünk nagyságát és történetét úgy örökíti meg, úgy mutatja be, hogy az mindenki számára egyértelmű legyen.